Ják

2015.06.15. 10:25

Elek Apó meséi: Jáki és felsőcsatári gyerekek az erdélyi legendák és mondák nyomában

Ják, Felsőcsatár - A Határtalanul pályázatnak köszönhetően a jáki és felsőcsatári általános iskolák hetedik évfolyamos diákjai és tanárai közös utazáson vettek részt Erdélyországban: június 1.-5. között Elek Apó meséi címmel tematikus körúton erdélyi legendák és mondák nyomába szegődtek.

Civil Tudósítónktól

Az előkészítő foglalkozásoknak köszönhetően szinte már mindent tudtak az erdélyi út részleteiről, csak azt nem, hogy milyen csodálatos lesz.

Utazásuk első részében Szent László-legendák elevenedtek meg csapatuk előtt. Nagyvárad templomában megnézték a hermáját, a Tordai hasadékban pedig a felkelő nap fényében, mintha látták volna a szent királyt lován ugratni. Erdélybe egyre beljebb utazva aztán felelevenítették a Gyilkos-tó, a Tatárdomb, a Medve-tó és a Szent Anna tó legendáját is.

Fotók: Dobos Józsefné

A történelem karnyújtásnyira volt tőlük Mátyás kolozsvári szülőháza előtt, kémiaórát egy sóbányában tartottak, geometriát a két Bolyai szobránál. Rajzórán Róth Miksa üvegablakai néztek le rájuk, a technikaórát Vizi Jenő fazekas tartotta Csíkdánfalván. Tamási Áron sírjánál irodalom és ének-zene fonódott össze a Székely himnusz hangjaira A földrajz pedig ott volt a talpuk alatt!

Az utazás során több alkalommal volt lehetőségük Erdélyben élő magyar gyerekekkel ismerkedni, barátkozni. A legkedvesebb fogadtatásban Madéfalván, a Zöld Péter iskolában részesültek. De emlékezetes élmény egy gyermekotthonban tett látogatásuk is, ahova sok-sok írószert, füzetet, könyvet vittek ajándékba az ott lakó gyermekeknek. A Nemzeti Összetartozás Napját június 4-én Székelyudvarhelyen egy több száz gyermeket megmozgató gyermekfesztiválon ünnepelték meg közös tánctanulással.

A kulturális programokon kívül nagy kihívást, bátorságpróbát  jelentett egy-egy félig leszakadt lengőhíd-akadály leküzdése a Kisbékásban, vagy a tűző napon felmenni egy Bucsin tetőn lévő esztenához. Az állatok nyári szálláshelyét körülvevő fenyvesekben –, mint azt a pásztorok mesélték - bizonyára veszélyes medvék leselkedtek rájuk, de ők minden félelmet leküzdve, jó étvággyal falták be a frissen készített túrós puliszkát, sajtot, ordát és szalonnát.  Az öt nap alatt sok-sok kulináris próbát kellett még kiállniuk vendégszerető szállásadóik jóvoltából. Soha sem ürültek ki a tálak, nem fogyott el a szíves kínáló szó.

A sok-sok színes élmény mellett vezetőjük, egy árkosi székely ember, Bálinth Zoltán ízes vicceit és még ízesebb kecskesajtját is hazahozták magukkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!