Kosárlabda

2010.02.22. 03:29

Kosárlabda: a Sopron is kipipálva

A MJUS-Fortress Körmend kosárlabdacsapata nagyon rossz kezdés után, 14 pontos hátrányból fordítva nyert a Sopron ellen.

Balla Emőke

A harmadik negyedet idegesen, kapkodva kezdték a csapatok, majd a hazaiak nyugodtak meg hamarabb. Fodor Gergely triplával adott lendületet társainak, akik 10:2-s szériával fordítottak (25. perc: 44:39). A remek sorozatban kulcsszerepet játszott a védekezés: tiszta dobóhelyzethez nem is jutottak a vendégek, ráadásul Fodor Gergely és Thomas labdát lopott, Scott pedig két sapkát is kiosztott. Mindent elmond a piros-feketék teljesítményéről, hogy mindössze hat pontot kaptak a játékrészben (30. perc: 50:43). Az utolsó felvonást Thomas triplája vezette fel, így már zúghatott is a tíz, tíz rigmus. Ezután felváltva estek a kosarak, majd a Sopron még felzárkózott (38. perc: 62:57). De közelebb már nem tudott férkőzni, így a rossz kezdés után remek védekezésének köszönhetően aratott újabb fontos győzelmet a Körmend. A végén a két tábor szurkolói közül többen hergelték egymást, de a rohamrendőrök határozott fel-lépéssel kiterelték a vendégeket a csarnokból.

Sabáli Balázs: - Az első negyedet nagyon elszúrtuk, de változtattunk a taktikán, és ezzel a védekezésünk feljavult. Támadásaink továbbra is akadoztak, ám kiemelném Fodor Geri teljesítményét, akinek kulcsszerepe volt a fordításban.

Meszlényi Róbert: - A második félidőben nem tudtuk hozni az elsőben mutatott formát. A hétközi kupameccs sokat kivett belőlünk, fáradtan, tompán játszottunk, pedig a helyzeteink megvoltak a győzelemhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik