Külföld

2008.09.29. 04:21

A szociáldemokratáké a legtöbb szavazat Ausztriában

<b>Ausztria</b> - Az előzetes eredmények alapján az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) kapta a legtöbb szavazatat. Ugyanakkor jelentős támogatást szereztek a jobboldali-populista pártok.

nincs nev

A különböző forrásokból származó számítások szerint az SPÖ a szavazatok 28-29 százalékát gyűjtötte be, míg eddigi koalíciós partnere, az Osztrák Néppárt (ÖVP) csupán a voksok durván egynegyedét. Mindkét párt vereségként könyvelheti el az eredményt, hiszen két évvel ezelőtt jó tíz százalékkal jobban szerepeltek. A második köztársaság történetében még sohasem fordult elő, hogy az alpesi ország politikai életének két meghatározó ereje ilyen kevés szavazatot kapjon. Tíz százalék körüli eredményükkel gyengén szerepeltek a Zöldek is - közölte a Figyelő. 

Erősödtek viszont a jobboldali erők. A markánsan idegen- és EU-ellenes, ideológiailag a szélsőjobboldal felé kacsingató Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 18-19 százalékot szerzett (2006-ban csupán 11,04-et). A belőle 2005-ben kivált, szintén bevándorlás-ellenes és populista húrokat pengető, de visszafogottabb Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) pedig megháromszorozta támogatottságát, és a voksok 11-12 százalékát mondhatja magáénak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!