Kultúra

2011.07.04. 11:10

A Transformers 3 lenyomta a Karib-tenger kalózait

Világszerte jól szerepelt a Transformers 3. a mozikasszáknál: globális bevétele múlt szerdai premierje óta elérte a 372 millió dollárt (67,6 milliárd forintot).

Vas Népe

Michael Bay Földet megmentő robotokról szóló sci-fi akciójának harmadik epizódjára az észak-amerikai nézők 97,4 millió dollárért (17,7 milliárd forintért) váltottak jegyet a péntektől vasárnapig számolt időszakban. A Transformers 3. ezzel az idei amerikai nyári moziszezon legnagyobb hétvégi jegybevételével debütált, még A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken című epizódját is lepipálta. A Paramount szerint hétfőre az összeg felkúszhat a 116 millió dollárra. 

A 200 millió dollárból készült háromdimenziós film a lassú kezdet ellenére úgy tűnik túlszárnyalja az előzetesen becsült eredményeket. Mint Don Harris, a Paramount forgalmazási elnökhelyettese elmondta: a lécet magasra állították, de a mozinézők szerették a filmet. Az észak-amerikai toplistán másodikként a Verdák 2. című animációs film futott be 25,1 millió dolláros (4,5 milliárd forintos) jegyeladással, Cameron Diaz Rossz tanár című vígjátéka 14,1 millióval (2,5 milliárd forinttal) lett a harmadik, míg a Tom Hanks és Julia Roberts főszereplésével bemutatott Larry Crowne 13 millió dollárral (2,3 milliárd forinttal) a negyedik. Az ötödik helyet a Monte Carlo című romantikus vígjáték szerezte meg a toplistán 7,6 millió dollárral (1,3 milliárd forinttal).

 

A legjobb 3D-s film
A Transformers 3-at rendezője szerint még Steven Spielberg is a legjobb 3D-s filmnek nevezte, amit valaha látott. Michael Bay új filmje jövő héten kerül a magyar mozikba.

A 46 esztendős rendező szerint az átalakuló robotokról szóló sci-fi akciósorozat újabb epizódja messze jobb, mint a két évvel ezelőtt bemutatott második rész. A Transformers: A bukottak bosszúja ugyan 400 millió dolláros kasszasiker lett, ám nem állt meg a kritikusok előtt, és a legrosszabb rendező, film, valamint forgatókönyv Razzie-díját is kiérdemelte. Mint Bay kifejtette, a harmadik rész inkább hasonlít egy bűnügyi történethez. Epikusabb és "több benne a szív", olyan, mintha visszatértek volna az alapokhoz.

A produkció sztárja Shia LaBeouf is úgy véli, hogy a második epizódot túlbonyolították, ám a harmadik "eléggé egyszerű ahhoz, hogy élvezni lehessen". Mint hozzáfűzte: "kétségtelenül ez a legjobb filmünk". Nem csak a forgatókönyvre ügyeltek jobban, új arcokkal is bővült a stáb: szerepet kapott Frances McDormand, John Malkovich és Patrick Dempsey. Megan Foxnak viszont útilaput kötöttek a talpára. A főhős szerelmét alakító színésznő ugyanis állítólag Hitlerhez hasonlította Bay rendezőt, és Steven Spielberg, a film executive producere ezek után ragaszkodott a távozásához. Helyét a modell Rosie Hungtington-Whiteley vette át.

A Transformers 3. technikailag is új dimenziókba jutott. A jelenetek több mint felét háromdimenziós kamerával vették fel, csupán a film 10-15 százalékának képeit készítették számítógépen. A film háromdimenziós világát a legnagyobb gonddal teremtették meg: ezen a munkán egy esztendeig több mint ötezer szakember dolgozott. Bay büszkén számolt be arról, hogy még Spielberg is elégedett volt az eredménnyel. "Ez a legjobb 3D, amit valaha láttam - mondta nekem, és ő azért nem beszél a levegőbe" - idézte fel.

A Transformers 3. a híres holdsétával kezdődik, amelyről egykettőre kiderül, hogy nem is az volt, aminek hittük, az űrhajósok ugyanis nem felfedezni, hanem nyomozni szálltak le. A film - amely az űrből érkezett jó és a gonosz robotok harca körül bonyolódik - aztán körbejárja az egész glóbuszt Kínától Afrikán át Angkorig. A produkció a csütörtökön kezdődött moszkvai filmfesztiválon mutatkozott be. Bay szerint az előzetes nemzetközi tesztvetítések ígéretesnek bizonyultak. A rendező ezzel kapcsolatban kijelentette: nem a kritikusoknak készíti a filmjeit, az a lényeg, hogy a közönségnek tessen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!