Kultúra

2011.08.04. 10:08

Mészáros Máté - Az AlkalMáté Trupp bemutatója Zsámbékon

Az AlkalMáté Trupp az idén is megtartja immár hagyományos nyári zsámbéki bemutatóját; az előadást, amelynek címe Mészáros Máté, csütörtöktől vasárnapig láthatja a közönség a Zsámbéki Színházi Bázison.

Vas Népe

Máté Gábor 2004-ben végzett színészosztálya minden évben találkozik és AlkalMáté Trupp néven közös produkciót hoz létre a Zsámbéki Színházi Bázison. 2007-ben új sorozatot indítottak, amelyben évről évre egyik osztálytársuk életét dolgozzák fel. Az idei, ötödik alkalom címszereplője Mészáros Máté.

Máté Gábor rendező, az egykori osztályfőnök az MTI-nek elmondta: először az jutott eszükbe, hogy egy osztálytalálkozóból kiindulva készítsenek előadásokat Zsámbékon. Három produkció született a következő években: a Migrénes csirke, a Belemenekülők és az Éjféltájban mondta meg, hogy mi baja című produkció.

Később azonban kiderült - tette hozzá a rendező - hogy az osztály legszívesebben a saját életét tekinti alapanyagnak az előadások létrehozásakor, vizsgálatuk tárgya leginkább önmaguk, és ahogy Stuart Mária, Ivanov vagy Hamlet címmel is készült előadás, ilyen róluk szóló darabot is be lehetne mutatni.

Véleménye szerint ezek az előadások olyanok, mint egy-egy fénykép, ami minden évben elkészül az osztályról. "Épp most láttam négy nővérről képeket, amelyek minden évben ugyanazon a napon hasonló beállításban készültek, csodálatos fotók, de a legmegrendítőbb természetesen az idő múlása" - mondta, hozzáfűzve, hogy valami ilyesmit csinálnak ők is, nagyon szórakoztató formában, humorral, sok zenével.

A következő évi produkció főhősének nevét mindig az utolsó előadáson sorsolják ki, a közönség előtt. "A címszereplővel az évad folyamán többször találkozom, majd néhány alkalommal az egész osztály összejön közös gondolkodásra, Zsámbékon pedig tíz nap alatt hozzuk létre az előadást" - mondta Máté Gábor, hozzátéve, hogy a produkció főleg improvizációkból születik.

"A színészek játszanak hangszereken, legtöbbször Máthé Zsolt írja a dalszövegeket, sokszor a zenét is magunk szerezzük, mindent mi csinálunk az előadásban" - fogalmazott. Szólt arról, hogy a dramaturgia egyelőre hasonló: földolgozzák a gyerekkort, a főiskolai éveket, tehát az osztállyal való találkozást és az azóta eltelt időt. A főhősök különbözősége miatt azonban a produkció mindig más, hogy milyen lesz, az attól is függ, hogy az adott színész partner-e a kivesézésben vagy inkább elzárkózó.

Máté Gábor kitért arra, hogy a tavalyi, Máthé Zsoltról szóló előadás például 17 zeneszámból állt, alig szerepelt benne prózai jelenet, majdnem olyan volt, mint egy koncert.

"Ez szakmailag is nagyon izgalmas, hiszen mindig arról szól, hogy ki hol tart" - mutatott rá a rendező, hozzátéve, hogy ugyanakkor sok nehézséggel találják szembe magukat minden évben, hiszen bárkinek lehet éppen más prioritás az életében.

Két színésznőnek például gyereke született ebben az évadban, így nehéz volt megoldaniuk, hogy eljöjjenek otthonról, Száraz Dénes pedig az idén nem is tudott részt venni a munkában.

Mint mondta, eddig Járó Zsuzsáról, Szandtner Annáról, Kovács Patríciáról és Máthé Zsoltról készült darab, tehát 9 produkció még hátra van.

"Ez egy szerződésszerűség egymás között, hogy ezt végig csináljuk, ha van rá lehetőség" - mondta Máté Gábor, hozzáfűzve: amikor kitalálta, hogy mindenki sorra kerül az osztályból, akkor ez azt is jelentette, hogy ez a munka 14 évig tart.

A nyári társulat tagjai év közben az Örkény, a Katona József Színház, a Vígszínház, a szombathelyi Weöres Sándor és az egri Gárdonyi Géza Színház tagjai.

Az előadásban Czukor Balázs, Dömötör András, Fenyő Iván, Gál Kristóf, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Kovács Patrícia, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Péter Kata, Szandtner Anna és Vajda Milán játszik, a díszlet- és jelmeztervező Izsák Lili.

Mészáros Máté Székesfehérváron született. 2003-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Máté Gábor és Horvai István osztályában. Gyakorlatát az egri Gárdonyi Géza Színházban töltötte, majd 2002-től 2010-ig a színház tagja volt, ahol mintegy 40 szerepben láthatta a közönség. 2010. augusztus 1-jétől a Vígszínház művésze, 2008-ban Jászai Mari-díjat kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!