Kultúra

2013.06.09. 13:22

Egy könyv száz évvel ezelőttről

A Szent Márton ereklyéinek hazahozatala (1913) című könyv reprintjét június 11-én 11 órakor mutatják be az Agora Szalonban.

Merklin Tímea

Az eredeti közgyűjteményekben is elérhetetlen. 1913. június 16-án hozták haza Szent Márton ereklyéjét Toursból. A város legnagyobb fiának hazaérkezését mintegy 30-40 ezres, az egyházmegye minden pontjáról összesereglett tömeg köszöntötte. Az ünnepi események krónikáját, Csempesz János tollából származó Szent Márton ereklyéinek hazahozatala című részletes eseménynapló reprint kötetét Szombathely város jelentette meg.

A szerző részt vett az ereklye átvételére Mikes János püspök által Franciaországba küldött 8 tagú delegáció zarándokútján. Csempesz aki az egyházmegye hivatalos lapjainak, a Szombathelyi Újságnak és a Szombathelyi Kis Újságnak főszerkesztője volt, az ünnepi eseményeket követően egy önálló kötet összeállításán kezdett dolgozni, hogy az egyházmegye ünnepségsorozatának maradandó emléket állítson. Beszámolója, öt hónappal az események után már 1913. november közepére, Szent Márton napján napvilágot látott.

A most megjelent reprint kötet az eredeti szövegen túl eddig publikálatlan írásokat is közre ad, részletesebb beszámolót nyújtja az ünnepségsorozat eseményeiről. Olyan lényegi információkat tartalmaz, amelyek sem a sajtótudósításokban, sem a levéltári iratokban nem lelhetők fel. Érdekfeszítő a Toursba küldött magyar delegáció zarándokútjáról szóló élményszerű útleírás. A lírai szöveget gondosan válogatott képanyag kíséri.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!