Kultúra

2014.01.06. 13:30

Béres Attila vígjátékot rendez: patikamérleggel és órajátékkal

Mint a prágai órajáték, mondja Béres Attila, és a WSSz nagyszínpadán virtuóz tipegés kezdődik. Illatszertár, első felvonás. Hétfőn próbán jártunk. Premier: január 31-én.

Ölbei Lívia

Horesnyi Balázs szépséges díszletében ezernyi apró fiók: békebeli drogériában vagyunk a két háború közötti Budapesten. A zárási időt számonkérő rendőrtől (Szabó Róbert Endre) azt kéri a rendező, Béres Attila, hogy ő legyen a világ legprecízebb rendőre, amint kimérten rápirít a drogéria-tulajdonos Hammerschmidtre: Jordán Tamásra. Olyan rendőri kimértségre gondoljunk, amely a Kabaré-musical világában nyilvánul meg a maga teljességében.

Béres Attila jól ismeri a szombathelyi társulatot, több előadást rendezett már itt, például a Kabarét is. Most tehát az Illatszertár című László Miklós-vígjáték próbáján vagyunk, áhítatos kukkolók. (Az átélt és lehengerlő rendezői felolvasópróbáról már ejtettünk szót ezeken a hasábokon.) Béres Attila a próbaszünetben megjegyzi, hogy átkozottul nehéz vígjátékot rendezni: azon a bizonyos patikamérlegen kiporciózni a hatások, poénok, nevetések, elhalkulások arányát – persze úgy, hogy jól működjön az előadás. Az Illatszertár ráadásul nyugodt szívvel azok közé a klasszikus vígjátékok közé sorolható, amelyek egyrészt alaposan megnevettetik a nézőt, másrészt finoman megkarcolják a szívét meg a lelkét.

Na tehát: Illatszertár, első felvonás. A szövegpéldány instrukciója szerint „szombaton este 7 órakor a belvárosi Hammerschmidt-illatszertárban. Decemberben vagyunk, karácsony előtt két héttel. Szombat esti forgalom, üzletzárás ideje. Sipos, Asztalos, Rátz és Kádár a pultoknál, Molnár a kasszában, Hammerschmidt a kapitány. Az üzletben vásárlók és eszeveszett zárás előtti hajsza. Némajáték zenére... A zene halkul, egy hölgy távozik...”

Ezt a némajátékot képzeli úgy Béres Attila, mint a prágai óra bábfiguráinak ki-beforgását. (Tegyük hozzá rögtön: nem véletlenül szokták azzal jellemezni a legjobb vígjátékokat, hogy úgy működnek, mint a legpontosabb óramű. Arról nem beszélve, hogy a humor egyik első számú forrása a mechanikus ismétlődés.)

Az „eszeveszett hajszában” eleinte kizárólag köszönések hangzanak el: „Csókolom a kezeit! A viszontlátásra! Magamat ajánlom! Alázatos szolgája!” Ezek a köszönések – ahogy arra a rendező fölhívja a figyelmet – nagyon fontosak: a fegyelmezett jó modor velejárói. Egy egész világ – ...az a békebeli... – tárul föl bennük: „Bármi bajom van, meghajlok.” (Feszültség, baj, félreértés, érzelmi válság, szerelem az Illatszertárban is van bőven. Nagy kiszerelésben. Engedmény nélkül.)

És lám, ez a színház csodája: az eleven mozdulat közben Csipkerózsika-álomba merülő szereplők a rendezői jelzésre azonnal működésbe lépnek. Balra a szőke hölgy (Poór Éva) púdert kér, jobbra a hisztérikus szőke kisasszony (Ostyola Zsuzsi) fogkefét. Ott Hammerschmidt szolgál ki, közben ugrasztja Asztalos urat– Kálmánchelyi Zoltánt –, aki létrára mászva engedi át a pultot a drogéria amorózójának, Kádárnak: Endrődy Krisztiánnak. „Mindenkinek dolga van.” Sipos – Szabó Tibor – a padlót söprögeti, és csöndben csillapítaná Asztalost, amikor kitör a vihar. Mert a vihar kitör. (Hol a „zárva” tábla? Ki nem tette ki időben és miért? Fönn a piszlicsáré ürügy, lenn a fortyogó indulat.) Hammerschmidt tajtékzik, Asztalos úr nem hagyja magát. (Elvégre ő a legrégebbi alkalmazott.) A drogéria-tulajdonos nagymonológja után zene: hirtelen ötlettől vezérelve Jordán Tamás jókorát odasóz a rádiónak, hadd szóljon. Béres Attila azt mondja, akkor ezentúl ez a szabály. Megszólal a „Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj...”. (Benne a felsejlő konfliktus.) De Béres Attila heurékát kiált: Dehogy Lila akácok! Hiszen ezen a ponton nem hangozhat el más, csak az, hogy „Állítsátok meg a Földet, ki akarok szállni”. És nem is kell a következő próba-alkalomig várni: Joós Márton már a szünet után prezentálja a régi dalt: Csákányi László énekel.

Amikor Hammerschmidt kikel magából, dráma van, igazi lélektani dráma, most kell vigyázni a patikamérleggel. Rácsap a rádióra, a rádió megszólal. Aztán ugyanezzel a módszerrel halkul el. Másodszori próbálkozásra, hogy a hatás nagyobb legyen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!