Kultúra

2015.01.02. 13:32

Zenében a C-dúr a Nap kifejezője - Az öntevékenység és az önállóság mozgatja az életet

Szombathely – Naptevékenységek természete tanulságos lehet a mai ember számára – tudjuk meg Grandpierre Attila csillagásztól és zenésztől -, miért is kell fellázadni a tunyaság, a tévékapcsolgatás ellen.

Merklin Tímea

A Nap és a művészet témáját az élet különböző szakterületeiről érkező előadók járták körül azon a konferencián, amelyet a NYME Savaria Egyetemi Központ zenei tanszékén rendeztek. Mindig izgalmas, amikor tudomány és művészet, illetve különböző művészeti ágak találkoznak. Vinczeffy Adrienn karnagytól megtudtuk: „A Nap szerepe a társadalomban" című konferencián hallotta Grandpierre Attila csillagászt előadni a naptevékenységekről, gondolta, miért ne lehetne a zenével is találkoztatni a témát. Ráadásul kiderült, hogy Károlyi Pál Erkel-díjas zeneszerző, akit születésnapja alkalmából köszöntöttek a zenei tanszék rendezvényén, írt egy tanulmányt a Fűzfa Balázs szerkesztette Napfogyatkozás című kötetben a kozmosz és a zene kapcsolatáról.

– Elénekeltük az I. magyar miséjét, amit nekem dedikált 15 éve, és kiadtuk a kottáját, amit Károlyi Pál tanítványai – karnagyok, kántorok – kapnak, arra számítok, hogy ez a mű bevonul a magyar liturgiába – mondta Vinczeffy Adrienne. – Bemutatottam olyan művek részleteit, amelyekben a zeneszerzők, amikor hangnemet kerestek a Nap felragyogásához, a C-dúrt választották. Így megszólalt Haydn: Teremtés, Bartók Béla: A Kékszakállú herceg vára, Richard Strauss: Imigyen szóla Zarathustra című műve. A belső fényről, a belső Napról szerettem volna e darabok által mutatni valamit.

Megkérdeztük Ilon Gábort, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti örökségvédelmi Központ II. Regionális Irodájának vezetőjét is - aki szintén írt a Napfogyatkozás című kötetbe –, mit hozott régészként a témához.

– Az újkőkortól kezdve a Nap az uralkodó réteg szimbólumává válik. A Nap nem „akárki". Kr. e. 1400 körül élt Ehnáton, aki a Napot piedesztálra emelte: „én vagyok". Egy 3-400 évvel későbbi bronztárgy Németországban került elő, rajta a Nap, a Holdsarló és a Fiastyúk csillagai. Két egyedi Vas megyei tárgyat is bemutattam: az egyik a Velem-Szent Viden talált diadém, amely 70 éve került elő, megtestesítője az uralkodó-sárga-arany-fény szimbólumrendszernek. A másik egy napbárkás bronzlemez, ami Szombathelyen a Jáki úti temetőben került elő 1997-ben, egy sírásáskor.

Török Gábor mozgókép-kultúra és médiapedagógus a filmtörténetből hozott példákat a Nap és a művészet kapcsolatához. József Attila Napfogyatkozás-elméletét idézte az autonóm filmek jellemzéséhez: „úgy von el a világ egészéből, hogy hozzáadhasson valamit".

– A művészfilmek mindig mínuszolásból születtek úgy, hogy felértékelik a hiányt. Az eredmény a megcsonkított teljességnek köszönhető. Míg a tömegfilm a földi, anyagi létből hoz információt, az individuális film túlmutat a fizikai realitáson, szoláris, égi üzenete is van. Wim Wenders Berlin felett az ég című filmjében a transzcendens dimenzió az angyalok valósága. Vannak-e átjárások a két szint között? Az angyal a földi létre vágyik, szerelemre, de ha ez bekövetkezik, meg fog halni... A filmet ötévente meg kell nézni – számomra olyan mű, mint könyvélményben Bulgakov Mester és Margaritája –, mert boldogabbá teszi az embert.

Fűzfa Balázs irodalomtörténész a magyar költészet néhány égi pillanatáról beszélt.

– Az igazán nagy versek valamiképpen mindig a sötétség – világosság, jó – rossz, tehát az ellentétek mentén gondolják végig a világot, és valamiképpen „eszmélet-versek", mint József Attila Eszmélete, amelynek végén a vonat-képben nappaloknak látja a vagonok kivilágított ablakait, és a költő felfedezi magát, hogy ő áll „minden fülke-fényben." „Én könyökölök és hallgatok" - mondja, ráeszmél arra, hogy részként is nélkülözhetetlen az egész számára. Ugyanezt éli át Kosztolányi a Hajnali részegségben, mikor rájön, hogy „egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam". A műalkotás arra való, hogy az ember kapcsolatot tartson a végtelennel.

Fűzfa Balázs irodalomtörténész. Fotó: Tímár Gergely

Grandpierre Attila csillagász és zenész a Nap energiatermelő magjában zajló folyamatokat próbálta megérteni sok éven keresztül, és feltette azt a kérdést is: mi az élet? Az öntevékenység és az önállóság a két kulcsszó a tudományos magyarázatban, ami összevág művészi felfogásával is: az élet alapjárata a teljes mozgósítás, a teljes lázadás a tehetetlenség, a punnyadás, a kényelem és az elpuhultság ellen. Amit Bartók a népzenéről, a parasztzenéről gondolt, azt valósítja meg Grandpierre Attila a saját zenéjében: az öntudatlanul működő természeti erőt engedi kifejezésre jutni. Nem szabálykövető, hanem szabályfelrúgó, zabolátlan, vad, szilaj, saját maga teremti a törvényeit. Őserő, aminek a lényegéhez tartozik, hogy meghaladja önmagát. Nem a lehetőt, hanem a lehetetlent valósítja meg.

– Ez éltetett engem mindig: a nem mintakövető, szabad, elemi erejű, lenyűgöző zene. Ami lehetetlen, mégis megtapasztaljuk. A Vágtázó Csodaszarvas zenekarnak a legtöbb köze a parasztzenéhez van. Az élet nem egy parányi szikra, ami valahol bennünk él, hanem a mindent átható valóság. Átélő képességünk révén rá vagyunk csatolva a kozmoszra. Fontos elv: nem ártok semmilyen életnek, sőt segítek minden életet. A művészet arra irányuló tevékenység, hogy megteremtse azt a világot, ami még nincs itt, de legyen. A művészet nem a szórakoztatásra irányul, hanem világteremtő tevékenység. Az ember számára az a kérdés: hogyan tudjuk az életet viszályba taszítani, vagy a világot felemelni. A világfelemelő erő fényében kell újraértelmezni a művészetet. A végső cél az élet szépségének érvényre juttatása. Hogy az életünk „örökérvényűbb" legyen. Ez fontosabb az anyagi javaknál. Az élet tisztelete a legfontosabb alapelv.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!