folytatódnak a harcok

2020.02.10. 13:29

Többen meghaltak egy orosz légicsapásban

Legalább kilenc ember életét vesztette – köztük hat gyerek – Észak-Szíriában, egy menekültekkel teli településen.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkezik. Az emigráns szervezet szerint a bombázás hétfőre virradóra érte az Aleppó tartományban található Abján települést.

Az OSDH közölte azt is:

félő, hogy az áldozatok száma emelkedni fog, mivel sokan rekedtek a törmelék alatt, illetve a sebesültek közül húsznak az állapota kritikus.

Ibrahim al-Haddzs, az ellenzéki fegyveresek uralta területeken mentőtevékenységet végző fehérsisakosok szóvivője a dpa német hírügynökségnek elmondta:

a legtöbb halott és sebesült olyan szíriai menekült, aki a harcok elől keresett menedéket Aleppó vidékies térségében.

A nap folyamán egy autóba rejtett pokolgép is robbant a jelenleg törökbarát milíciák ellenőrizte Afrín városában. A robbanásban hatan vesztették életüket és huszonhárman sebesültek meg. A kurdok által lakott térséget a török hadsereg és vele szövetséges szíriai ellenzéki fegyveresek foglalták el 2018-ban. A törökbarát lázadók az Ankara által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát teszik felelőssé az ellenőrzésük alá vont területen az utóbbi hónapokban elkövetett merényletekért.

A szíriai hadsereg vasárnap jelentette be, hogy az utóbbi napok hadmozdulatai során sikerült 600 négyzetkilométer területet visszafoglalnia Idlíb és Aleppó tartományokban. A kormányerők offenzívája ráadásul az utóbbi hetekben annak ellenére fokozódott, hogy Törökország és Oroszország idén január 12-én tűzszünetről egyezett meg Északnyugat-Szíriát illetően.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában