Járvány

2020.04.28. 20:27

Vallási okokra hivatkozva utasította el a kézfertőtlenítést a bevándorló

Már nem először került bajba az a migráns egy belgiumi központban, aki legutóbbi akciójánál nem volt hajlandó kezet mosni a fertőtlenítőben lévő alkohol miatt. A kifogása az volt, hogy a ramadán időszaka alatt tilos kapcsolatba kerülnie alkohollal. Amikor pedig a személyzet próbálta mégis rávenni a kézmosásra, megfenyegette őket. A bevándorlót egyébként mindemellett szexuális bűncselekményekkel is gyanúsítják.

A Houthalen-Helchterenben lévő migránsközpontban lakik az az afgán férfi, akit vasárnap letartóztatott a rendőrség, miután egy héten belül már másodszorra fenyegette meg a személyzetet – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A problémák ott kezdődtek, amikor elérkezett a kézmosás ideje, amit a koronavírus miatt tettek kötelezővé a központban. A migráns azonban nem volt hajlandó kezet mosni, mert a fertőtlenítőben alkohol volt, ez pedig számára tiltott a ramadán ideje alatt.

A személyzet megpróbálta jobb belátásra bírni a férfit, aki erre elkezdett ráköhögni és köpködni a személyzetre. Ráadásul nem is ez volt az első összetűzés a migráns és a dolgozók között, korábban szintén a kézmosás kapcsán voltak problémák. Akkor az afgán férfi arról kezdett el beszélni, hogy el akarja vágni a keresztények torkát, önmagát pedig a mártírság jegyében felrobbantaná, hogy halálával további keresztények halálát okozza.

Végül a rendőrséget kellett kihívni a bajt okozó migránshoz, aki már bíróság elé is került, ahol a letartóztatásáról döntöttek. A férfi bűnlajstromán ráadásul nem csak a személyzettel való összetűzés szerepel, hanem gyanúsított több szexuális bűncselekményben is, amelyeket ebben az évben követtek el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában