2021.11.16. 19:07
Sztrájkolnak a görög vendéglátóhelyek állami segítséget követelve
Sztrájkolni kezdett kedden Görögországban számos vendéglátóhely állami segítséget követelve a koronavírus-járvány miatti gazdasági nehézségeik ellensúlyozására.
Kávéházak, éttermek, tavernák maradtak zárva szerte az országban. Athén óvárosa – az Akropolisz lábánál – szinte teljesen kihalt volt. A vendéglátóhelyek tulajdonosai közül több százan utcákon tüntettek Athénon kívül Patraszban és Szalonikiben. Utóbbiban egy üres koporsót tettek a demonstrálók egy kormányzati épület elé.
Az iparág egyebek közt áfacsökkentést követel és támogatást a bérleti díjak, a bérköltségek és a közüzemi számlák kifizetéséhez.
Kosztisz Hadzidakisz munkaügyi miniszter a Szkai tévécsatornának nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a tavalyi járványos télen az iparág 700 millió euró segítséget kapott a lezárások miatti veszteségek enyhítésére, többet, mint a gazdaság bármely más szektora, de közölte, hogy fontolóra veszi újabb segítség folyósítását.
Görögországban a koronavírussal fertőzöttek száma jelenleg rekordmagas, a járvány napi halottainak száma pedig fél év óta a legtöbb. Az ország lakosságának egyharmada oltatlan. Mindemiatt a kormány újabb szigorításokat rendelt el, amelyek visszavetik a vendéglátóhelyek forgalmát.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg