Otthon

2013.11.25. 19:55

Almával várjuk az ünnepet

Szombathely - A héten már megkezdődik az adventi időszak. Ilyenkor sok édesanya, nagymama készít egyedi kalendáriumot otthon a gyerekeknek. Erre mutatunk meg ma egy szép, követhető példát.

Varga Krisztina

A napokban nyílt kiállítása a Folt-Mix Csoportnak az Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola épületében. Ennek kapcsán a csoport vezetőjétől, Buchwald Antalné Piroskától kértünk segítséget: hogy is érdemes nekiállni egy hangulatos, patchwork adventi kalendárium elkészítésének? Piroska az unokáinak készített alma formájú naptáron magyarázta el a lépéseket.

-Azért az almát választottam, mert számomra ez idézi a régi karácsonyok hangulatát, de persze lehet a forma fenyő vagy bármi más is. A naptárhoz kétféle, színben egymással harmonizáló karácsonyi anyagot használtam fel. A téglalapokhoz mindegyikből 12x160 centiméteres, a zsákokhoz pedig 16x120 cm-es csík szükséges. Ezen kívül a levélhez 15x100 centiméteres zöld anyagot, flízből 70x80 centiméteres darabot, a hátlaphoz pedig 70x50 cm-es vászon anyagot kell még beszerezni.

Először mindkét színű anyagból 12x10 cm-es téglalapokat szabunk, majd ezeket négy sorban, a színeket váltogatva összevarrjuk. A négy darab, nyolc téglalapból álló csíkot összevarrjuk, ügyelve, hogy egymás alá más színű téglalapok kerüljenek. Végül majd csak 24 mezőre lesz szükségünk, de a szélsőkből a kerek forma kialakításánál le fogunk vágni.

A hátlap vászon hátoldalára felrajzoljuk az alma formát. Egymásra helyezzük a flízt, majd arra egymással szembefordítva az összevarrt téglalapokat, majd a hátlapot. A megrajzolt almaformán körbevarrjuk, a tetején nyílást hagyva kifordítjuk, majd a nyílást bevarrjuk. Szebb lesz a tartása, ha a csíkok mentén nagy öltésekkel lesteppeljük. A zöld anyagból négy levelet formálunk, ezeket is béleljük, kifordítjuk és az alma tetejére varrjuk.

Buchwald Antalné, Piroska már nem egy adventi kalendáriumot készített. Akad köztük kockás zsákokkal díszített téli tájkép, amely már több kiállításon is megfordult. Az almásat az unokáinak varrta. Advent idején csoki és más apró meglepetések kerülnek elő a zsákokból Fotó: Makrai Tamás

A 10x16 cm-es téglalapokból elkészítjük a 24 zsákot. A zsákokat arany színű fonallal összekötjük, és egy kis fül segítségével az almára rögzítjük, mindegyiket az ellentétes színű kockára. Így kibontáskor nem vesznek el a zsákok.

Felül, hátul három fület varrunk az almára, amikkel egy vékony lécre vagy bambuszrúdra tudjuk függeszteni a kalendáriumot. Már jöhetnek is a gyerekek, hogy a zsákokat napról napra bontogatva megleljék a bennük elrejtett apró kincseket.

Egy tapasztalt foltvarró számára valószínűleg nem okoz gondot az instrukciók követése, Piroska azonban arra bátorít: aki kezdő, az válasszon valamivel egyszerűbb megoldást. Szépen mutat a naptár úgy is, ha egyszínű karácsonyi anyag a háttér, csak a zsákok színesek. A téglalapokat ez esetben kivarrhatjuk arany színű cérnával. A zsákokat batyu is helyettesítheti, ez azonban nem annyira tartós, széthullik, elkallódhat, ha kivették belőle az ajándékot.

A színek, minták, a zsákok esetleges számozása, díszítése végtelen variációs lehetőséget kínál. Az igényesen elkészített adventi kalendárium hosszú ideig kiszolgál, ha több van, akár cserélhetők is egymással a nagy családon belül vagy baráti családok közt. Amikor betölti hivatását, tároljuk papírral vagy hengerre feltekerve, így nem gyűrődik össze, hanem biztonságban várja a következő karácsonyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!