hirdetés

2018.04.10. 21:25

Nagy buli a kemping, ha jól felkészülünk (x)

Hol kezdjük a készülődést, ha járatlanok vagyunk a kempingezésben? Ha nem figyelünk a részletekre, és nem rendelkezünk megfelelő felszereléssel, a nyaralás túl kalandos is lehet.

vaol.hu

Ne a domboldal aljára költözzünk be

Vidám program a kempingezés, ilyenkor a felnőttek is kicsit gyereknek érzik magukat. Hogy a buli a legjobb legyen, érdemes betartani az alapszabályokat. Mit tanácsolnak a profik?

Először is, válasszuk ki gondosan a helyszínt. Ha a természetben sátorozunk, ne egy rét legmélyebb pontjára verjük le a cölöpöket, mert akkor egy eső úgy kiönt minket, mint egy ürgét. Ott sem érdemes éjszakázni, ahol gyakoriak a villámok, például magashegységben egy kopár fennsíkon.

A sátor kiválasztása is lényeges, könnyen felállítható és lebontható, elpakolható változatot érdemes venni. Ma már két másodperces sátrat is választhatunk, amelynek tényleg szinte semmi időigénye nincs.

Sátorból létezik 50 kg-os éppúgy, mint 3,5 kg-os, az előbbit egész biztos nem fogjuk egy túra során a hátunkon vinni. Nemcsak a sátornak, a legfontosabb kemping holmiknak az összsúlyát is érdemes egyébként lemérni indulás előtt.

Ha nincs konzervnyitó, hiába van konzerv

Hogy mi számít nélkülözhetetlennek? Ebbe a kategóriába tartozik az elsősegélydoboz, a zseblámpa extra elemekkel, a vécépapír, a gyufa (vízhatlan zacskóba csomagolva), a multifunkciós zsebkés vagy bicska, a szúnyogriasztó spray, a konzervnyitó, a kalapács, és extra zsinór a sátor kikötéséhez.

Természetesen a listát a hálózsák is megtoldja, és még sok más, ami már nem kötelező, de a hangulathoz és kényelemhez sokat tesz hozzá: például a bogrács, a kempingszék és -asztal. A legjobb mindezt egy helyről beszerezni, a leggyorsabb megoldás egy webshop, például a primanet.hu.

Ha a természetben nyaralunk, kötelező odafigyelni a környezet védelmére. Vigyünk szemeteszacskót, és nem árt vizet is hordani magunkkal. Ha például csak forrás, patak van a közelben, abban nem tudunk mosogatni, hajat mosni, csak egy lefolyónál a saját víztartalékunkat használva.

A pihenéshez tartozik a játék is

A legtöbb kempingben van sportpálya, érdemes többféle sportfelszerelést magunkkal vinnünk, hogy kihasználjuk a lehetőséget. Emellett a gyerekeknek, de a felnőtteknek sem árt valamilyen játék, de ne kütyükre gondoljunk, hanem kártyára, társasjátékra.

Egy balatoni kempingben nem tudunk leugrani az éjjelnappaliba, és nincs gyorsétterem, így tartalékoljunk be elegendő enni-, innivalót, valamint konyhai eszközöket. A kemping gázpalackot és gázfőzőt csak először nem fogjuk magunkkal vinni, másodszorra biztosan bepakoljuk indulás előtt.

Sok minden elkészíthető szabad tűzön, de például egy konzerv megmelegítéséhez nem biztos, hogy félórán át szeretnénk rőzsét gyűjteni. Az időjárás is közbeszólhat, ha szakad az eső, tüzet garantáltan nem fogunk rakni napokig.

Ha gyerekekkel vagyunk, pár plusz trükk sem árt. Ha például mindenkinek van saját elemlámpája, akkor garantált a vidámság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában