Pedagógusnak készült, az lett belőle, és lelkében most is az

– Hegyhátszentpéteren születtem 1937-ben. Első generációs értelmiségi vagyok, egyedüli gyerekként nevelkedtem, nagy szeretetben. Nagyanyám volt hozzám hasonlóan mozgékony: a falu Örzse nénijét, ha segítség kellett, hívta az orvos, a bába, de felkérték házasságkötéskor, halálesetkor, és még a bíró is kikérte a véleményét. A példa, amit tőle láttam, átöröklődött, a családomtól tanultam emberséget, tisztességet – mondja. A helyi elemi iskolában kezdte a tanulmányait. A körzetesítéssel átkerült Győrvárra, ott fejezte be az általános iskolát.

A Kanizsai Dorottya Gimnáziumban érettségizett, 1956-ban házasságot kötött Varga Gézával, és továbbtanult: a Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézet levelező tagozatán végzett 1963-ban, de már 1960-tól tanított Győrváron. Marika onnan ment nyugdíjba, ahol kezdett, közben két gyermekük született, Géza és Renáta, akikre büszke: szorgalmas, becsületes emberré váltak. A halálesetek és tragédiák sem kerülték el a családot: férje 13 éve nincs köztük, 2014-ben fiát, majd a menyét is elveszítette. Öröm is jutott: Krisztina nevű unokája orvos lett, a tatabányai kórházban érsebész; Ráhel unokája egyetemista, agykutatónak készül.

– Pedagógus voltam, évtizedekig a falu vérkeringésében. 1993-ban mentem nyugdíjba. Üresnek tűnt az a nyár, de megépült közben a Makovecz Imre és Ekler Dezső tervezte faluház, és úgy alakult, hogy a következő évben alapító tagja és elnöke lettem a megye első, közművelődési intézményt működtető egyesületének – meséli. Beke Pált, a Magyar Művelődési Intézet egykori igazgatóját, Pósfay Pétert és Pintyőke István volt polgármestert említi, valamint a szombathelyi MMIK-ban indult közösségfejlesztő és közművelődési programot, amelynek nyomán 1994 januárjában Győrváron megalakult a Faluház Baráti Kör Közhasznú Egyesület. – Az itt élők igényei szerint akartuk működtetni a házat. Közvélemény-kutatást tartottunk: az ősztől év végéig tartó időszakban összeírtuk, mi mindenre építhetünk. Kiderült, kik jelentik a humán erőforrást, mik a tárgyi eszközeink, programot állítottunk össze, az egyesületbe tagokat toboroztunk. Óriási aktivitást mutatott a falu.

Az életem a közösség szolgálatáról szól.

A munka tehát elkezdődött: új szabályok szerint működött a presszó, szövő, varró, sportszakkör, néptánc és társastánc, dalárda, női és férfi fociklub alakult, a kismamáknak klubfoglalkozást szerveztek, a faluházba költözött a könyvtár, az idősek klubja és a gyógyszertár. Apránként belakták, hasznosították a ház minden zugát. Pedagógusok vezették a szakköröket, önkéntes munkával. Kiállításokat, falunapokat, utcabált, megyenapot, népfőiskolát és civil találkozót is említ Marika. 1999-ben avatták a teleházat: nyelvi képzéseket, oktatásokat, tréninget hoztak tető alá, később álláskeresőknek segítettek. Megtervezték és felavatták a községzászlót, a címert, a Rákóczi-zászló másolatát is elkészítették, történelmi parkot alakítottak ki a győrvári csata helyén – a kuruc emlékeket éltették már abban az időben is, és a hagyományok ápolása beivódott az emberekbe.

A faluházban végzett közművelődési, közösségfejlesztő tevékenységéért számos elismerést kapott Marika: a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület díját, a Magyar Kultúra Lovagja címet és Wlassics Gyula-díjat, 2012-ben Beke Pál-díjban részesült. A legnagyobb elismerést azonban az jelentette, amikor 2014-ben a Győrvár díszpolgára címet adományoztak neki. Most is aktív, a mozgása ugyan korlátozott, de máig hatékonyan dolgozik együtt másokkal. A vírusfenyegetettségben azt üzeni, legyen fókuszban a tiltás helyett az, hogy mit szabad: őszintén szeretni, örülni, becsülni egymást, igazat mondani, segíteni. A sok korlátozást pedig fogjuk fel úgy: ahhoz segítenek hozzá, hogy védjük egymást. E szerint igyekszik ő is élni.

Varga Gézáné Marika elnöksége alatt a faluház fogalommá vált. Civil módra, pártpolitikától függetlenül végezték a munkát a házban, ahol a varázsszavak a „légy szíves, kérlek szépen” voltak, az ezekre adott válaszok pedig: „szívesen, örülök, hogy segíthettem”. Az önkéntesség pótolta a hiányzó pénzt. Marika néni, amikor a faluházba került, új oldaláról ismerte meg magát: közösségi emberként, aki könnyen alakít kapcsolatokat emberekkel, kulturális szervezetekkel. Szigorú erkölcsi normákat követelt meg magától és a munkatársaitól is, számíthatott a vezetőségre, a falu lakosságára, amit ezúton is nagyon köszön nekik.