Púder Nélkül

2011.08.01. 14:01

Takács Nikolas: Nyitottabb lettem és nagyobb az önbizalmam

Az elmúlt egy év lehetőséget adott arra, hogy bebizonyítsam, színpadra való vagyok. Méghozzá úgy, ahogy ezt korábban megálmodtam, elképzeltem – mondja Takács Nikolas, aki rendkívül pozitív időszaknak érzi az X-Faktor óta eltelt időt.

Matolcsi Renáta

Az elmúlt néhány napban egy kis pihenőt tartott, ám szabadságra nem tud elmenni, igaz, ezt nem is bánja. Majd pihen januárban, mondja, akkor egyik álomvárosába, New Yorkba utazik.

- Emlékszem, tavaly nyáron ilyenkor már készültem az X-Faktorra, mivel ekkora már túl voltunk az első válogatásokon. Kellemes időszak volt. Azt viszont elképzelni se tudtam volna, hogy egy évre rá már egy egész ország, ismerni fog, sőt, más országok közönségéhez is eljutok. Boldog vagyok, hogy azzal foglalkozhatok, amire mindig is vágytam, az énekléssel.

Nikolas kedves, szerény fiatalember, fején ezúttal is az elmaradhatatlan kalappal. Az sem teszi elbizakodottá, hogy egy időben négy saját dala is szerepel a slágerlistákon.

- Emberileg szerintem nem változtam semmit, de ebben azok a barátaim is megerősítenek, akik már a tehetségkutató előtt is ismertek. Talán egy kicsit nyitottabb lettem az emberek felé. Több önbizalmam van, ami abból adódik, hogy érzem, látom, van rám igény és azokra a dalokra, amiket előadok. Azt gondolom, jó irányba haladok. Az, hogy nagy rajongótáborom van, szerintem sok mindent megalapoz. Általuk lehetek sikeres, nekik köszönhetem, hogy számos rádiós eladási listán előkelő helyet foglalok el. Ez egyfajta visszajelzés nekem: van igény a zenémre.

Rengeteg tervem van még erre az évre, többek között egy duett egy portugál énekesnővel, egy újabb önálló nagy koncert novemberben.

De vajon mit szól ahhoz, hogy hamarosan újra elindul az X-Faktor, s a tehetségkutató műsor új felfedezettjei esetleg kiszoríthatják az első széria döntőseit.

- Szerintem rengeteg tehetséges ember van az országban. Ha ők is megkapják az esélyt a bizonyításra, akkor a magyar zenei piacon csak javítani tudnak, ami nem elhanyagolható. De csak azok maradnak meg, akik kitartó munkával minőséget képviselnek. Én ebben hiszek – mondja határozottan.

Egykori versenytársaival jó kapcsolatot ápol, nemrég egy közös kampányban szerepelt velük: Vastag Csabával, Janicsák Vecával és Király L. Norbival az illegális zeneletöltés ellen küzdenek. Elmondta, az egyik kiskereskedelmi áruházlánc egy lemezkiadóval közösen indított promóciót velük, melynek során legális lehetőséget adnak hazai és külföldi előadók dalainak letöltésére.

A közelmúltban 25. születésnapját ünneplő énekes odafigyel arra, hogy ne hajtsa túl magát, ha tud, hazalátogat szüleihez Szlovákiába is.

- Szerencsére mostanában kevesebb a szabadidőm, de ezt egyáltalán nem bánom. Ha van egy-két napom, akkor vagy elutazom, vagy egyszerűen csak otthon pihenek, ahogy épp kedvem tartja. Edzek, dalokat írok és még főzni is szoktam, bár, bevallom őszintén, nem mindig járok sikerrel, de nem adom fel.

 

Alekosz is rajong érte

Nikolas nemrég az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján, azaz az EFOTT-on is fellépett. Az eseményen találkozott a Való Világ legutóbbi nyertesével Alekosszal, akiről kiderült, nagy rajongója az énekesnek. A közönség hamarosan a Balatonnál is találkozhat Nikolas-szal, ugyanis augusztus 8-án este Balatonalmádiban lép fel.

Szerző: Matolcsi Renáta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!