A kismamák és az üvegplafon

A jelenségről Füzessy Józsefné tanácsadót kérdeztük, aki a nők munkaerő-piaci esélyegyenlőségét, elhelyezkedését segíti, női problémákkal foglalkozik, a szociális szférában dolgozik évtizedek óta. Kiderül: az a probléma gyökere, hogy a még élő régi és a már működő új társadalmi elvárások ütközőzónájában elveszik az egyéni belső iránytű. Közelebb kerül az üveg-plafon a mai anyukák fejéhez, szűkebb térben mozognak, mint tehetnék.

- Ki határozza azt meg, hogy mekkora ketrecbe rakom magam? Nem én? A lehetőségeimhez mérten bizony én határozom meg - mondja Füzessy Józsefné. - A mai kismamák nagy része az anyaságot úgy éli meg, hogy az egyedül az ő feladata, ahogy a munkahellyel való kapcsolat gondja is. Úgy éli meg, hogy mindez csak az ő problémája, de ez nem feltétlenül van így. Ott kezdődik a kiút, ha valaki látni kezdi: a gyerek és a munka sem egyedül az ő gondja. Lehet segítséget kérni, elsősorban a hozzátartozóktól, másodsorban külső segítőktől - máris kitágul a ketrec , feljebb emelkedik az üvegplafon.

Füzessy Józsefné sok magához hasonló korú nagymamával beszélget. Kiderül, hogy vannak aktív, nagymamaságukat nem kompenzálásként megélő, hanem ténylegesen tettre kész, szeretetet adni tudó nagyik, akik azonban hiába kérnek feladatot, szerepet az unokáik életében, nem kapnak. Pedig ez a vágy részükről nemcsak a segítségnyújtás szándéka, hanem az a természetes igény, hogy saját magukat is megélhessék nagyszülőként.

Füzessy Józsefné tanácsadóval beszélgettünk, aki a nők munkaerő-piaci esélyegyenlőségét, elhelyezkedését segíti, női problémákkal foglalkozik, a szociális szférában dolgozik évtizedek óta (Fotó: Merklin Tímea)

- A családok tömege működik ma rosszul, mert nincs bizalom, nincs megfelelő kommunikáció a generációk között. El kellene hinni, hogy ha az anyuka a nagyira bízza a legféltettebb kincsét, ő is felelősséget érez, tud rá vigyázni. De az elsődleges segítségkérés nem is ezen a szinten lehetséges, hanem az apa és az anya között. Hamar elfogadják, hogy a férfi sokáig dolgozik, nem tud részt venni a gyerekek logisztikájában , beletörődnek. Pedig ki lehet találni jobban a család életét. Ha nem megy, jöhetnek a nagyszülők, ha az sem, akkor bébiszitter a megoldás. Amit mondok, a jól működő családokban egyértelmű.

A munkába állás legfőbb akadályozója a gyermekfelügyelet megoldása. Sok családban nincsenek jó minták, ezért újra kell tanítani, tanulni, hogy kinek mi a feladata a családban, tréningek szükségesek, hogy valódi együttműködések szülessenek.

Az anyukák azért szeretnének nyolctól négyig munkát, mert ez a bölcsőde, óvoda működési ideje. Ha ilyet nem találnak, lemondanak a karrierről, beszűkítik magukat, vagy két-három szinttel lejjebb vállalnak munkát a képességeiknél, felkészültségüknél.

Ha lenne szocializáció arra, hogy a munkavállalásra miként kell felkészülni kisgyerek(ek) mellett, az anyukáknak könnyebb dolguk lenne. Ez egy szemléletváltási kérdés: végig merjük-e gondolni, milyen erőforrások vannak a családunkban, környezetünkben, hogy nőként előbbre jussunk? Nem mindent nekünk magunknak kell megoldani. Ha ez vezet minket, csak kreáljuk magunknak a problémákat. Meg kell tanulni: szabad segítséget elfogadni.