Púder Nélkül

2016.07.02. 06:18

Éjjeli pillangó

Minden nő ösztönösen tudja, hogyan lehet megbabonázó éjjeli pillangó a hálószobában: a pizsamát nem egyszerűen hálóingre, hanem babydollra kell cserélni. Nemcsak a párkapcsolatuk elejét élő fiataloknak javasolt, de azoknak is, akik hosszabb ideje együtt vannak, és a frissítés gombot nyomogatják.

Tóth Tímea

Nagyanyáink bölcsessége, hogy nem kell mindent megmutatni, illetve a kevesebb több. Erre kiválóan alkalmasak a babydollok, amelyek pont annyit takarnak, amennyit illik, és pont annyit sejtetnek, hogy attól már feltámadnak az illetlennek tűnő, legalábbis nem publikus gondolatok. A fehérnemű boltok kirakataiban hódít a piros, a fekete, a rózsaszín és a fehér.

A csipkecsodák mellett könnyed, áttetsző tüllök, fényes szaténok - ravasz ráncolással, fodrokkal, masnikkal, jelképes helyeken elhelyezett szimbólumokkal - csábítanak. Először a nőket hódítják meg, akik úgy érzik, muszáj megvásárolni, aztán a férfiakat, akik a röpke gyönyörködés után úgy érzik, muszáj megszabadulni ezektől a daraboktól. A szabás számukra mindegy, a nők válogatnak hosszan a fazonok között, mert tudják: ezek között is van, ami jól áll, van, ami nem. Mindenki találhat az alakjára valót, ami emitt hangsúlyoz, amott rejt, de csak az önbizalom nevelgetése kedvéért, mert egy idő után mindegy, hány rétegű a tüll, hogyan ráncolódik a csipke.

A babydoll a bevezetés. A bevezetés az éjszakába. A szexi fehérneműk királynője lehet, főként egy hozzávaló, lenge köntössel.

Ezek is érdekelhetik