Sport

2008.10.22. 02:29

Ob-vel ünnepelnek

<b>Szombathely</b> - A megalakulásának ötven éves évfordulóját ünneplő Haladás VSE súlyemelő szakosztálya lehet a házigazdája pénteken és szombaton a 82. férfi és 22. női felnőtt országos bajnokságnak. A versenyt a Rohonci úti munkacsarnokban rendezik.

Horváth Erika

Ahogy a tegnapi sajtótájékoztatón is elhangzott, a Haladás-Vasjármű súlyemelő szakosztályában erősek a gyökerek. A tanítványok folytatták a megkezdett munkát. Tóth Géza egyik leghíresebb versenyzője, Antalovits Ferenc ma a vezetőedző, segítője pedig az ő neveltje, Márkus Erzsébet, aki Sydneyben, a női súlyemelők első olimpiai versenyén állhatott fel a dobogó második fokára.

A vb- és Eb-érmeket őrző Haladás-súlyemelőket - a fentieken kívül Rehus Uzor Györgyöt, Dankó Ilonát, Koós Veronikát, Ajkay Anikót, Krutzler Esztert - és klubtársaikat itthon is volt alkalmunk versenyeken látni. A szombathelyi súlyemelősportban egy nagy és szép állomás volt a Művelődési és Sportházban rendezett 1970-es Európa-bajnokság (Tóth Géza 500 kg-mal ötödik lett, Rehus volt a plakátember ), az 1988-as felnőtt ob (itt búcsúztatták Antalovitsot és Rehust), az 1992-es vasutas Európa-bajnokság (ahol Ligeti Ferenc és Kovács Gyula is első lett). Több évtizedes hagyomány a szezon eleji országos verseny, a Savaria-kupa, amelyen rendre indul a magyar súlyemelés színe-java.

Az ötvenéves szakosztály egy nagyszabású versennyel kívánta megünnepelni a jubileumot. Nem volt könnyű megszerezni az idei - 82. férfi és 22. női felnőtt - országos bajnokság rendezési jogát. A szombathelyiek és a 70 éves Tatabánya pályázata között megoszlottak a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSÚSZ) elnökségének voksai. Végül is 5:4-re a vasiaké lett a rendezvény, amit pénteken és szombaton - az előzetes nevezések alapján 96 férfi és 31 női versenyző részvételével bonyolítanak le (nyolc, illetve hét súlycsoportban) a Haladás Rohonci úti munka- csarnokában. A verseny különlegességét az adja, hogy ez lesz az első pénzdíjas magyar bajnokság - köszönhetően a Pannonsport Kft. és a városi önkormányzat segítségének. A Sinclair-pontértékelés alapján az abszolút verseny első hat helyezettjei kapnak pénzdíjat. Remélhetőleg lesz közöttük hazai versennyző is. Antalovits Ferenc és Márkus Erzsébet elmondta, hogy 18 versenyzőjük lép dobogóra, összesen hat érmet - közte két aranyat - remélnek. A legjobb esélyei Bazsó Biankának, Molnár Alexandrának, Vaspöri Gábornak és Csánk Gergelynek vannak. Az országos bajnokság programja. (Zárójelben a Haladás-Vasjármű dulói.) Október 24. péntek, 10.00: ünnepélyes megnyitó. 11.00: férfi 56 (Szász József Richárd), 62 kg (Bodorkós Gergő). 13.30: férfi 69 kg (Gerencsér Gábor, Uri Tibor, Gyallai Tibor). 15.30: női 48 (Nagy Enikő), 53 (Horváth Vivien), 58 kg. 18.00: férfi 77 kg (Csánk Gergely). Október 25. szombat, 10.00: férfi 85 kg (dr. Rosanics Péter, Guczogi György). 12.00: férfi 94 kg (Németh Péter, Kinöhl Dávid, Doroszlay Attila). 14.30: női 63 (Bazsó Bianka, Varga Renáta), 69 (Molnár Alexandra), 75, 75 kg. 17.00: férfi 105 (Vaspöri Gábor), 105 kg (Hőbör István).

Ezek is érdekelhetik