Sport

2010.08.04. 02:25

A Simaság SE felállt a padlóról

A Simaság SE labdarúgócsapata a két évvel ezelőtti nagy gondok után idén már bajnoki címet ünnepelhetett a megyei III. Sárvári-csoportjában.

Vastag Nándor

- Köztudomású, hogy két évvel ezelőtt pénzügyi gondok miatt eligazolt minden játékosunk, és teljesen új csapatot kellett építeni - mondta a csapat edzője, Pálfi József. - Már az első megyei III-as idény sem sikerült rosszul, ám azóta folyamatosan erősítettünk, így az elmúlt bajnokságot megérdemelten nyertük meg. A sikerben a bajnokság előtt is bíztam, mert a 2008/2009-es szezonban már jól összeérett a csapat, de a nagy fölényünk még annak is betudható, hogy játéktudásban az ellenfelek fölé nőttünk, és jobb képességű labdarúgóink voltak. Persze az anyagiakban továbbra sem dúskálunk, de az önkormányzat biztosítja a működéshez szükséges feltételeket. Az őszi megyei II-es rajtra már bő egy hónapja elkezdtük a felkészülést - folytatta a tréner. - Több fiatal és egy-két rutinos, kicsit korosabb játékossal erősítettünk. A cél a biztos bentmaradás, de titkon bízom benne, hogy egy jobb helyezést is elcsíphetünk a Sárvári-csoportban. A felkészülési mérkőzéseink egyelőre jól alakulnak, most hétvégén a Hajba István-emléktornát veretlenül és kapott gól nélkül nyertük. Remélem, a jó főpróba után az előadás sem lesz rosszabb, és majd a bajnokikon is folytatjuk a győzelmi sorozatunkat.

A Hajba-emléktorna első meccsén a Sopronkövesd (Győr-Moson-Sopron, megyei II.) 2:0-ra nyert a Bő ellen (megyei II.), majd a Simaság 4:0-s diadalt aratott a Sopronhorpács (Győr-Moson-Sopron, megyei III.) felett. A harmadik helyet a Bő 5:3-as sikerrel szerezte meg a Sopronhorpács előtt, míg a döntőben a Simaság 3:0-ra verte a Sopronkövesdet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!