Sport

2013.04.14. 17:42

Kikapott a Viktória az MTK-tól

Szombathely - A női labdarúgó NB I. alapszakaszának zárófordulójában a Viktória 2-0-ra kikapott az MTK-tól. A mérkőzést követően Iszak Gábor vezetőedzővel szerződést bontott a klub.

Pum András

Az MTK sérülés miatt több kulcsjátékosát, így a válogatott Vágó Fannyt és Zágor Bernadettet nélkülözte. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg dr. Török Gábor, az MLSZ női bizottságának elnöke, valamint Vágó Attila szövetségi kapitány is. Kiegyenlített játékkal teltek az első percek, az első ziccer a Viktória előtt adódott. A 13. percben egy bal oldali Sipos-Nagy Dóra összjátékot követően utóbbi adott középre, ám Megyeri a kaputól négy méterre luftot rúgott. Lassan összeszedte magát az MTK. A 31. percben Pádár cselezgetett a tizenhatoson belül, majd 14 méterről, kissé jobbról a bal alsó sarokba lőtt (0-1). A 45. percben Sipos jobbról, éles szögből leadott nyolc méteres lövését bravúrral védte Szőcs.

Szünet után az MTK átvette a játék irányítását, az 55. percben Pádár 25 méteres szabadrúgásból zúgó felső kapufát lőtt. A 62. percben Demeter futott fel a jobb oldalon, majd szinte az alapvonalról a hosszú, jobb felső sarokba bombázott (0-2). Három perc múlva Méry 12 méteres lövése vágódott le a felső lécről. A hajrában kiszabadult a szorításból a Viktória, Sipos kétszer is helyzetbe került, de a kapus hárított.

A szombathelyiek az első félidőben egyenrangú ellenfelei voltak az MTK-nak, szünet után viszont nem tudták tartani a lépést. A Viktória a harmadik helyen zárta az alapszakaszt.

Edzőváltás a Viktóriánál

Viktória-Trend Optika FC-MTK 0-2 (0-1)

Szombathely, Király Sportlétesítmény, 80 néző, női NB I-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Boda.

Viktória: Bogdányi - Harsányi, Tischler, TÓTH A., Marsai - KRENÁCS, Tóth E. - Soós (Vörös, 46.), Nagy D., Sipos - Megyeri (Horváth L., 75.). Edző: Iszak Gábor.

MTK: SZŐCS - DEMETER (Takács Sz., 88.), Tatai, Gál, SZABÓ ZS. - Bobok (Méry, 62.), SMUCZER, Tell, Palkovics (Somogyi, 80.) - PÁDÁR, Papp. Edző: Turtóczki Sándor.

Iszak Gábor: - A tartalékos MTK a meccset végig uralva megérdemelten nyert. Tompán, fásultan, fáradtan játszottunk, ami a heti három tétmeccsnek is betudható.

További eredmények: Femina-Szeged 3-0, Nagypáli-Újpest 1-5, BNLC-Csepel-Hegyvidék 1-9.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!