Sport

2013.10.17. 13:50

Borhy Marcell hatodik a korosztályos Eb-n

Nagyszerűen helytállt a korosztályos sakk Európa-bajnokság U8-as korcsoportjában Borhy Marcell – hatodik helyen zárt.

Horváth Erika

A montenegrói Eb-n Vas megyéből Borhy Marcell (Haladás VSE) indult – az U8-as korosztályban 1571 Élő-pontjával a 88 fős mezőny hetedik helyén jegyezték. A kilencfordulós versenyben gyönyörűen haladt előre, hét parti után négy győzelem és három döntetlen szerepelt a neve mellett, legyőzött három orosz és egy török riválist, remizett egy francia, egy horvát és egy lengyel fiúval.

Az utolsó előtti fordulóban Szulejmanli Ajdin Elsan ellen világossal nyert – az azeri fiú lett aztán az Európa-bajnok 8 ponttal, csak Marcival szemben vesztett pontot. A záró kör előtt Borhy Marcell a harmadik helyen állt, ám ezt nem sikerült megtartani, miután sötéttel elszenvedte egyetlen vereségét az orosz Andrej Cvetkovtól – végül 6,5 ponttal a hatodik helyet szerezte meg.

Borhy Marcell nagyszerűen helytállt első világversenyén (Fotó: Borhy Szilárd)

– A szememben egy kis hős Marci, nagyon közel volt egy óriási eredményhez – mondta tanítványa szerepléséról Kiss Attila edző. – Nagyon simán verte meg a későbbi Európa-bajnokot, és az utolsó, sorsdöntő partiban is volt esélye. Marci a 8 évéhez képest feltűnően érett fiú, nagyon jó adottságokkal, egészséges önbizalommal. Nagyon szereti és kezdi érteni a sakkot, szívesen csinálja, jól lehet vele dolgozni. Pedig közben focizik is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!