Jónyer István, az asztalitenisz nagykövete

Jónyer István, Klampár Tibor, Gergely Gábor – a 70-es, 80-as évek világverő magyar triója. Klampár Tiborról többször hallunk, hiszen gyakran jár Vas megyében, a Celldömöki VSE bajnoki címvédő csapatának edzője.

De mi újság Jónyer Istvánnal, akinek a nagy hármasból a legbámulatosabb az eredménylistája? Az asztalitenisz-sport most 63 esztendős legendája négyszer állhatott világbajnoki dobogó tetején, háromszor a második, egyszer a harmadik fokán. Európa-bajnokságokon négy arany, négy ezüst és négy bronz az éremtermése. Harmincötszörös magyar bajnok (egyéniben hatszor nyert). Pályafutása csúcspontja 1975-ben volt, amikor egyéniben és párosban is világbajnoki címet szerzett. A Jónyer-Klampár-Gergely trió legnagyobb sikerét 1979-ben érte el – ez volt a magyar asztalitenisz-sport utolsó világbajnoki címe.

Jónyer István segít az asztalitenisz népszerűsítésében, fejlesztésében (Fotó: Horváth Csaba)

– Szombathelyhez kellemes emlék fűz – árulta el Jónyer István. – Itt indultam életem első világversenyén, az ifjúsági Európa-bajnokságon. Klampár Tibi nyert is, csapatban harmadikak lettünk. Most is játszom – folytatta a jelennel –, Németországban, az öregfiúk legmagasabb osztályában. Fizikailag bírom, a kezemmel sincs semmi baj, de új lábat elfogadnék, vagy legalább kerekeket a mostanira – az már nem a régi. Most nem sikerült összefutnunk Klampárral, de szeretném megfűzni, hogy induljunk párosban a veterán világbajnokságon.

Jónyer István 2013-ig a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnökeként is tevékenykedett. A tisztújításkor nem került az elnökségbe, de felkérték arra, hogy Klampár Tiborral együtt legyenek az asztalitenisz nagykövetei, segítsenek a sportág népszerűsítésében.

– Nagyon jó összetételű lett az új elnökség, amelyben a szakma is erősen képviselteti magát. Örülök, hogy továbbra is dolgozhatok a magyar asztaliteniszért, remélem, jobban sikerül a tömegesítés, de azt is, hogy technikailag is fejlődik a sportág. A minap Veszprémben voltam, körülbelül hetven emberrel játszottam, igyekeztem megmutatni nekik az új játékstílust.

Hogy merre is tart a világ?

– Nagy a kínaiak fölénye. Azzal a lábmunkával, amit ők tudnak, nagyon nehéz felvenni a versenyt. Ráadásul addig jártak az európaiak hozzájuk tanulni, míg a technikai tudásukból ők is ellestek. Egyre inkább elhagyják a tollszár fogást. Amúgy a mai asztaliteniszben nincsen akkora repertoár, mint régen, abból a szempontból kevésbé élvezhető a játék, hogy nincsenek olyan hosszú labdamenetek, hamar „megölik” a labdát. Azért felfedeznek újra régi technikai elemeket. Pédául az oldalpörgetést, amit mi is csináltunk. (Olyannyira, hogy a kiflipörgetés néven elhíresült játékelem Jónyer István nevéhez fűződik.) Csak mi az asztal alól, a maiak pedig már az asztal felett csinálják. Úgy gondolom, Magyarországon most sincs probléma a játékosok tehetségével. Némi szemléletváltásra és kicsivel nagyobb motiváltságra lenne szükség. Fontos lépés volt a World Tour-verseny megrendezése – bent kell lennünk a nemzetközi vérkeringésben.