Sport

2014.04.23. 09:55

Kálovics Anikó és Molnár Zita nyert az összetettben

Szombathely - A mezeifutó országos bajnoksággal befejeződött a mezeifutó Magyar Liga öt versenyből álló sorozata. A SZoESE-hez két első hely is került.

Horváth Erika

Az országos bajnoksággal lezárult a mezeifutó Magyar Liga véget ért öt versenyes (Sötétvölgy, Veszprém, Békéscsaba, Kecskemét, Budapest) sorozata. Az összesített pontversenyben négy eredmény alapján rangsorolták a versenyzőket. A Szombathelyi Egyetemi SE-ből nyolcan végeztek az első tízben.

Kálovics Anikó holtversenyes első

Kálovics Anikó három versenyen indult és győzött, így harminc pontjával holtversenyben végzett az élen a felnőtt nők között az ÚTE-s Czebei Rékával, aki négy helyszínen gyűjtött ugyanennyi pontot. A férfiaknál Horváth György parádés ob-negyedik helye mellé még egy versenyen gyűjtött 8 pontjával a nyolcadik helyet szerezte meg. Az ifjúságiaknál Molnár Zita 35 pontját három győzelemből és egy harmadik helyből szerezte, amivel meggyőzően nyerte a sorozatot. Ugyanitt Purgai Barbara 16 ponttal ötödik Borsfai Dzsenifer 7 ponttal tizedik lett. Az ugyancsak ifi Petrovics Alex 24 ponttal negyedik helyet szerzett. A két junior, Nemes Gergő és Kovács Attila 13 és 11 ponttal az ötödik, illetve a hatodik helyen végzett.

Molnár Zita, az ifjúsági győztes. Fotó: Kívés István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!