Régi kép, régi emlékek - Kereki Máltáról, Argentínáról, a közelgő Eb jegyében futballunkról

Május elsején volt 41 éve, hogy a három Magyar Kupa-döntője közül az elsőt a Népstadionban lejátszotta a Haladás labdarúgócsapata. Az 1975-ös bajnok Újpest elleni fináléban a szombathelyi együttes kétgólos vezetéshez jutott, de végül 3:2 arányú vereséget szenvedett. A Megyeri útiak a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, az ezüstérmes zöld-fehér együttes a Kupagyőztesek Európa Kupájában indulhatott. A sorsolás szerint az első fordulóban a máltai La Valletta látogatott Szombathelyre, s a Rohonci útról 7:0-s verséggel térhetett haza. A visszavágóra a Haladás egy Vas megyei pilóta vezette IL-18-as volt kormánygéppel és szurkolóival utazott a földközi-tengeri, mindössze 12x24 kilométer nagyságú szigetre. Máltán, az Empire stadionban 1:1 lett a végeredmény, a Haladás gólját Kereki Zoltán szerezte.

Haladás-szurkolók a KEK-mérkőzésen 1975-ben a máltai Empire stadion lelátóján
Fotó: a szerző archívumából

- Milyen érzés ennyi idő után visszaemlékezni erre az utazásra?

- Ha csak arra gondolok, hogy 41 évvel fiatalabbak voltunk, már az maga csodálatos emlék. Akkor egy ilyen romantikus szigetre nem naponta utazhattak magyarok. Az, hogy ez egy nemzetközi kupatalálkozó volt, már szakmailag is elismerésre méltó. Gólt szereztem, velünk voltak szurkolóink, ezekre is jó visszagondolni. A meccsnek nagy jelentősége nem volt, a továbbjutás már itthon eldőlt. Szép kirándulásként maradt meg bennem, de úgy gondolom, mindenkiben, aki velünk tartott.

- Három évre rá - már válogatottként - viszont Argentínába utazhatott a világbajnokságra.

- Az öt év alatt négy szövetségi kapitánnyal volt szerencsém a válogatottban dolgozni: Baróti Lajossal, Kovács Ferenccel, dr. Lakat Károllyal és Mészöly Kálmánnal. Argentínában Baróti Lajos volt a főnök, de a csoportból nem jutottunk tovább. Az első hiba az volt, hogy előtte Angliában játszottunk, s kikaptunk 4:1-re, pedig ők nem is jutottak ki a vb-re. Az első meccsen a rendező Argentína ellen jól ment a csapatnak, de kikaptunk 2:1-re. Az olaszok 3:1-re vertek bennünket, s ugyanennyi volt a franciák ellen is. Aztán búcsú.

Kereki Zoltán emlékezik
Fotó: Benkő Sándor

- Okok?

- Az volt a másik nagy hiba, hogy a kijutásért ígért prémiumot a világbajnokság előtt nem kapta meg a csapat. Persze, ha megkapjuk, akkor is alakulhatott volna így, ám a hangulatra az angliai veréssel együtt nem volt jó hatással. Biztosan voltak szakmai okai is, de erre váaszolni nem szeretnék, nem az én dolgom. De gondolom, ha mostanában kijutnánk egy világbajnokságra és ott ilyen csapatok ellen játszhatnánk, mindenki büszke lenne.

- Hamarosan kezdődik Franciaországban a labdarúgó Európa-bajnokság. Mit vár válogatottunktól?

- Én mindig igyekeztem reálisan gondolkodni, azaz a földön maradni. Akik közelről ismernek, azok ezt akkor is tapasztalhatták, amikor, úgymond, a csúcson voltam. A hetvenes évek magyar válogatottjában stabil csapattagnak lenni pedig nem kis dolog volt. Meg ott még olyan fontos gólokat is szerezni, amelyek segítették a kijutást. Akkor több tíz nemzetközi szintű magyar futballista volt. Most? Akkor milyen volt a magyar bajnokság és milyen most? Járom az országot ellenőrként, az üres lelátók látványa is elszomorít. Ezt azért mondom, mert ebben a szellemben kell nekiindulni a nagy tornának. Eleve, ha Platini nem szorgalmazza az Eb-mezőny növelését, nem biztos, hogy ott vagyunk. A kinti norvég meccsen döntőek voltak Király Gábor védései. Büszke vagyok Gáborra, édesapjával együtt értünk el annak idején sikereket. Én azt mondom, bizakodjunk, de ne várjunk csodákat. Ha jól sikerülnének a csoportmeccsek, az nagy sikernek számítana. Szurkoljunk a csapatnak!