Szombathely

2010.03.24. 06:18

Tavaszi autós, biciklis hét az ötödik évfolyamon a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskolában

Bükön Március 16. és 20. között ismét projekthetet tartottak a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskolában, az ötödik évfolyam tanulói részére. A cél a közlekedés témakörének feldolgozása volt.

Tersztyánszky Krisztina

Időszerű kérdések kerültek elő, hiszen itt a tavasz, nem árt a biciklis közlekedés szabályait feleleveníteni, az új KRESZ-szabályokkal ismerkedni. A diákok nemcsak a jelen, hanem a múlt közlekedésének történéseit is feldolgozták ezen a héten.

A múlt, a jelen és a jövő közlekedésével kapcsolatos feladatokat oldottak meg, elképzelték a jövő autóját, és poszteren meg is tervezték azt. Másnap terepasztalt készített mindkét osztály, igazi csapatmunkában. Ebédidőre két új város: KartonCity és NSZOTown készült el gyógyszeres dobozokból és habszivacsból.

A városok úthálózatát is megtervezték az osztályok, lámpákkal, táblákkal, majd kisautókkal gyakorolták a szabályos közlekedést a terepasztalon. Megismerkedtek az új KRESZ-szabályokkal, azután pedig számítógépen tervezték meg saját autójukat. De a valóságban is kipróbálhatták magukat a diákok. A szép tavaszi napsütésben a golfpályára bicikliztek, ahol a golfozás mellett a környezetbarát elektromos golfautót is megnézhették.

A zárónapon a Büki Polgárőr Egyesület és a helyi rendőrőrs a sportcsarnok melletti térkövön biciklis akadálypályát állított fel, amit kipróbálhattak a vállalkozó szellemű ötödikesek. Akik sikeresen teljesítették a pályát, a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium Bringasuli programja által felajánlott díjakban részesültek. A hét eseményeit a Véleményfalon értékelték a gyerekek. Ennek alapján a szervezők úgy látják, sikeres volt a hét. Remélhetőleg ez a szabályos kerékpáros közlekedésben is megnyilvánul majd.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!