Szombathely

2015.06.11. 11:55

Most érdemes epret venni a szombathelyi piacon!

Szombathely - Az eper mellett a cseresznye is viszonylag jó áron kapható, a ribizli ára azonban még nagyon borsos.

Lisztmayer Zsófia

Ha még nem vásárolták meg a lekvárnak vagy szörpnek valót, érdemes kilátogatni a szombathelyi piacra, az eper ugyanis fele annyiba kerül, mint néhány héttel ezelőtt. A zöldbab mellett a borsó is megjelent már a standokon. A nyári időszakban gyakran találkozhatunk új zöldségekkel, valamint gyümölcsökkel, ezért érdemes akár hetente többször is kilátogatni a vásárcsarnokba. Ezen a héten újdonságnak számít például a meggy, a sárgadinnye és a különböző barackfajták: sárgabarack, őszibarack, az igazi ínyencek pedig gusztusos fügebarackot is találhatnak.

 

Lendvai Lászlónétól megtudtam, hogy a megyében nem termett idén olyan sok cseresznye, ezért a korábbi évekhez képest kicsivel többet kérnek el érte. A múlt heti árakhoz képest viszont jelentősen csökkent a gyümölcs kilónkénti ára. Hosszas keresgélés után sem találtam meg viszont a ribizlit, pedig Lendvai Lászlóné szerint már azt is kapni. Egyelőre azonban 25 dekás kiszerelésben, és igencsak borsos áron.

A piacozást pedig érdemes korán elvégezni, és nem csak azért, hogy a főzéssel együtt is tartani tudjuk a déli ebéd időpontját. A hangulat reggel az igazi: ezt még azok is tudják, akik Ausztriából érkeztek a szombathelyi piacra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!