Szombathely

2016.05.24. 12:16

A DK szerint Szombathely nem a segítés, hanem az ünneplés városa lesz

Szombathely – Nem érzik magukénak a Szent Márton-emlékévet a szombathelyiek – mondták a Demokratikus Koalíció helyi politikusai. Szerintük az emlékévre fordított összegekből többet kellene költeni a város rendben és tisztán tartására.

Bakos Ágnes

– A megkérdezett szombathelyiek közül tízből kilenc ember nem érez semmit a Szent Márton-emlékévből – mondta Szuhai Viktor, a Demokratikus Koalíció szombathelyi szervezetének politikusa a párt kedden tartott tájékoztatóján. Azt hangsúlyozta, hogy nem csak a programokkal, hanem a város alapvető tisztaságával és rendezettségével kellene megünnepelni a Szent Márton-emlékévet. Szuhai Viktor mellett Vörösné Budai Mária és Kelemen Krisztián is arról számolt be, hogy sokan keresik meg őket panaszkodva a térdig érő gazra, a kátyús utcákra és járdákra.

Fotó: Szombathelyi Médiaközpont

– Tudom, hogy már szinte unalmas a téma, de egyszerűen nincs érdemi változás: járhatatlanok a járdák, különösen a város külső területein – mondta Vörösné Budai Mária. Babakocsival és kerekesszékkel nem is érdemes nekivágni egyes szakaszoknak, olyan állapotúak a burkolatok. Több utcában az úttest is hasonló: tengelytörött autót is említettek példának a politikusok. Külön Facebook-oldalon gyűjtik a lakossági javaslatokat: a „kátyúmentes Szombathelyért” oldalra fotókat várnak, hogy segíthessék a városvezetők munkáját – mondták.

„Füvezik Szombathely” – ezzel a gondolattal a gazos közterekre utaltak a DK-sok. Elég csak a Csónakázótó környékét megnézni, de van olyan kutyafuttató, ahol az óriásira nőtt fűben elveszhetnek a szófogadatlan, kistestű ebek – mondta Szuhai Viktor.

– Az átlagemberek is fontosak, ezt üzenjük a városvezetőknek – mondta Kelemen Krisztán, aki szerint a szombathelyiek semmi pluszt nem kapnak a Szent Márton-emlékévre érkezett 800 millió forint kormányzati támogatásból. Sorolta a több millió forintból megvalósított programokat, amelyek néhány száz embernek nyújtanak szórakozást, ráadásul belépődíjat is kell fizetni értük – miközben támogatásból valósítja meg azokat az önkormányzat. A DK-sok szerint praktikusabban kellene szervezni az emlékév programjait, mert az eddig eltelt hónapok rendezvényei nem kapcsolódtak Szent Márton szellemiségéhez. Emlékeztettek, hogy az emlékév 107 programjából négy-öt szociális jellegű, ennyi képviseli a segítés szellemiségét.

– Szombathely nem a segítés, hanem az ünneplés városa lesz – összegezték a politikusok.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!