Szombathelyi vak lány lett az év embere

Korábban már bemutattuk a fiatal szombathelyi lányt, aki egy ritka betegség miatt vakult meg. Pozitív hozzáállásával és kedvességével mindenkinek példát tud mutatni, és mutat is. Gyógyíthatatlan betegsége nem vette el a kedvét, amikor csak lehetősége van rá, segít másoknak. A kereskedelmi televízió minden évben szavazást tart, amely során olyan személyt választanak az év emberének, aki valamilyen szempontból érdemes mások elismerésére. Minden évben tíz személyt jelölnek, akik közül a közönség választhatja ki az év emberét. Az idei jelöltek között volt sportoló, egy nívós étterem szakácsa, egy atya és egy pécsi postás is. Szavazni év végéig lehetett, ma este hirdették ki az eredményt. Horváth Nikoletta elmondta korábban lapunknak elmondta: amikor megtudta, hogy jelölték, nagyon boldog volt, és ez azóta sem változott.

Horváth Nikoletta és Lili, a labrador, aki mindenben segít. Fotó: Szendi Péter

Niki a facebookon köszönte meg a támogatást.

"Annyira szeretnék bármi okosat írni. Annyira. De nem tudok. Nem térek magamhoz. Itt van mellettem az emléklap, a facebookom felrobbant, a telefonok csörögnek, én kapkodom csak a fejem, és hol sírok, hol nevetek. Ritkán ad a sors olyan helyzetet, amiben nem találom a helyes szavakat. Most viszont csak töredékek jutnak eszembe. Keresem magamban az okot, ami ekkora összefogásra késztette az embereket, Titeket. Keresem a magyarázatot, mert meggyőződésem, hogy ekkora szeretetet nem érdemlek. Hiszen nem teszek mást, csak írok. Nektek. Magamról. És próbálok erőt adni, dehát enélkül nem is lenne értelme az életnek! Egymás után veszem fel a telefont, és a kagylón keresztül is átölel a büszkeség, a szeretet. Hálálkodom, köszönöm. A világ végéig tudnám folytatni ezt. Egyszerűen nem találom a mondataimat, a lelkem olyan táncot jár, amilyet talán még sohasem. Bárcsak megmutathatnám Nektek, remélem a riportban látszott az a sok érzelem, ami átfutott rajtam. Az öröm, a hitetlenkedés, a meglepettség, a boldogság, a meghatottság. Érzések, amelyek elöntöttek. Sohasem gondoltam, hogy különleges vagyok, sőt. Sohasem hittem volna, hogy Általatok ide jutok. És nem cserélném el az életemet, a sorsomat, a betegségemet - sohasem, mert édes minden kín ekkora szeretet özön mellett. Köszönöm Nektek, remélem holnapra az íráskészségem is visszatér, de a lelkem, a szívem folyamatosan sugározza: köszönöm, köszönöm. Az agyamban pedig képek pörögnek, Édesapám, a Nagyszüleim, akik talán most büszkék rám, az Édesanyám, akit végre megmutathattam a világnak, az Asszony, aki világra hozott, aki mindig mellettem áll, akinek az életemet, a boldogulásomat köszönhetem, aki erején felül is értem küzd. Lili, akit kilenc hetes kora óta ismerek, aki idén lesz kilenc éves, s akivel egy lelkek vagyunk, két testben. A barátaim, akik elviselnek, akik ismerik a néha türelmetlen, nyűgös, akaratos, makacs Nikit is, és akik ezek ellenére mellettem vannak. A Családom, akik nélkül nem lenne teljes az életem, akik mindig tárt karokkal fogadnak minket. A segítőim, akik olykor név nélkül is támogatnak minket, igyekeznek enyhíteni a nehézségeinken. Minden kavarog bennem. Egy, azonban minden meglepettségem, hitetlenkedésem ellenére sziklaszilárdan biztos: írok tovább, Nektek, és hálálkodom, Értetek... Köszönöm, köszönöm - csak ezt tudom ismételgetni! Köszönöm, köszönöm - s igyekszem a még jobb szavakat megkeresni! "