Tallinn, a mesés ékszerdoboz

A Baltikum egyik legjelentősebb települése, a 430 ezres Tallinn a világ egyik legbűbájosabb városa. Nem túlzsúfolt, megőrizte középkori jellegét, ahol jól megférnek egymással a Hanza-szövetség idején emelt díszes épületek a kikötő közelében magasodó felhőkarcolókkal. A város igazi ékszerdoboz, nem véletlenül vette fel az UNESCO1997-ben a Világörökség listájára. A Finn- öbölben, több félszigettel és kisebb földnyelvvel bíró területen található, 158 négyzetkilométeren.

Idetartozik a Tallinni-öböl is, mindössze hat négyzetkilométeren, ami nem lenne jelentős, ha nem a közvetlen közelében helyezkedne el a varázslatos óváros. A kikötő évszázadok óta különös jelentőségű; közvetlen hajójáratok indulnak és érkeznek folyamatosan Helsinkiből, a szintén finn Mariehamnból, valamint Stockholmból, Rostockból és Szentpétervárról. 1219-ben már komolyabb feljegyzések születtek, a dán király, II. Valdemar katonáival elfoglalta az észt erődöt, és várost alapított Taani linn néven, amit 1346-ig érthetően a dánok felügyeltek. A virágkor akkor kezdődött, amikor 1280-ban beléptek a Hanza-szövetségbe, a középkorban ez a kereskedelmi szervezet uralta az áruforgalmat és a kereskedelmet Észak-Európában és a Balti-térségben, hihetetlen gazdagságot nyújtva a csatlakozó településeknek.

A 16. század második feléig hatalmuk megkérdőjelezhetetlen volt a tengereken, Tallinn óvárosának ódon épületei ezen időszakból származnak. A dánokat váltó svédek uralmának végét az oroszok bevonulása jelentette 1710-ben, az itt élők döntő része nem örült az érkezőknek, pánikszerűen elhagyták az országot. A 16. századig Tallinn Észak-Európa egyik legjelentősebb erődrendszerével rendelkezett – a falak hozza 2,4 km volt, magassága átlagosan 16 méter, vastagsága pedig három méter –, a 19. század derekára a város katonai jelentősége a nullával lett egyenlő, több városkaput és bástyát lebontottak, a várárkot feltöltötték.

Persze az erődrendszer jelentős része most is impozáns és látogatható. A középkori városmag megmaradt, de a körülötte található területeken faházas munkásnegyedek épültek. Az óváros két részből áll, az alsó és a felső negyedből, az első a várdombon, a második közvetlenül alatta helyezkedik el. Előbbi részen a kereskedők és a kézművesek éltek, utóbbi pedig nemesek otthonát jelentette. Mintha egy filmes szuperprodukció középkori díszletei között, régi kereskedőházak, céhszövetségek és bankok épületei mellett sétálgatnánk, mire a városházához érünk.

A főtéren, a Raekoja Platson tartották a vásárokat, valamint a büntetéseket is itt foganatosították, a törvényt nem tisztelőket szégyenítették meg, állították pellengérre. A város hivatalos nyelve 1889-ig a német volt, a városi tanácsot is a német kereskedők alkották. Az épület a kontinens északi felének egyik legjelentősebb, késő gótikus épülete,1970-ig itt tartotta üléseit az önkormányzat. Csak nyáron látogatható, belső termei elegánsak, a korabeli bútorok ódon hangulatot árasztanak. A pince középkori étteremként funkcionál, főként japán és nyugat-európai turisták látogatják.