nehéz döntés

2018.06.28. 14:18

Fenyegetések miatt nem lesz többé válogatott az iráni csatár

Az őt ért fenyegetések és édesanyja egészségi állapotának romlása miatt mindössze 23 évesen lemondta a válogatottságot az oroszországi világbajnokságról kiesett iráni csapat labdarúgója, Szardar Azmoun.

„A nemzeti együttesben játszani hatalmas megtiszteltetés volt számomra, amelyre életem végéig büszke leszek” – hangsúlyozta a csatár, aki együttese mindhárom találkozóját végigjátszotta. Az irániak harmadikként zártak a B csoportban a spanyolok és a portugálok mögött, megelőzve a marokkóiakat, ám kevés választotta el őket attól, hogy az Európa-bajnok portugál együttes helyett ők lépjenek a legjobb 16 közé.

„Mindazonáltal sajnos úgy határoztam, hogy elköszönök a válogatottól. Ez az egyik legfájdalmasabb és legjelentősebb döntés egy 23 éves fiataltól, aki nehezen küzdötte el magát idáig” – fogalmazott Azmoun.

Elmondta: édesanyja korábban egy komoly betegséget győzött le, de „sajnos néhány rosszindulatú ember miatt, és azoknak a támadásoknak a hatására, amelyek engem és a csapatot értek, az állapota súlyosabbra fordult”.

Leszögezte, nehéz helyzet volt számára a döntés a család és a válogatott között, de ő az édesanyját választotta.

Azmoun 36 mérkőzésen 23 gólt szerzett a válogatottban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!