Egy apró kavics is indíthat mindent elsodró hullámzást

Egy kedves ismerősöm teljesen magába roskadva írt nekem egy üzenetet, amelyben elmesélte, hogy aznap a főnöke – mindenféle indok nélkül – még a haját is lekiabálta róla. Ő, ahogy hazaért, átragasztotta a rossz hangulatát és kétségbeesését a gyermekére, akit (szintén nem jogosan) jól megszidott. A kisfiú értetlenkedve és szomorúan vette tudomásul, hogy a sárga földig le lett hordva, majd elment edzésre.

A focizás többnyire meg szokta nyugtatni, de most minden, amit nem szeretett a sportban, utolérte: fellökték, gáncsoskodtak vele, sőt egy ügyetlen mozdulatát kinevette az a csapattársa, akivel amúgy is problémás a viszonya. Az öltözőben akkor  már haraggal a szívében, duzzogva csapkodta a szekrényajtót. Hevességében nem figyelt arra, hogy kik veszik körül: egyszerűen próbálta levezetni azt a feszültséget, amitől másképpen nem tudott megszabadulni. Vak ingerültségében kifelé menet tiszta erőből bevágta az épület ajtaját, ami annak a srácnak az ujján landolt, aki nem olyan régen a pályán inzultálta őt. A pórul járt kiskamasz vérző, eltört ujjal a kórházban töltötte az estéjét, kellően paprikás kedvű édesanyja társaságában.

A csavar a történetben az, hogy a reggel az alkalmazottját bántó főnök ugyanaz, mint a sérült fiával a sürgősségin várakozó édesanya…

Azaz: ha egy tóba beledobunk egy követ, lehet az egy aprócska, jelentéktelen kavics, nem tudhatjuk, hogy a minimálisan fodrozódó víz végül melyik partrészen fejlődik erős, mindent elsodró hullámzássá.