Volt, aki most is gyorsan hajtott

2019.04.03. 20:55

Vas megyében nyolc mobil traffipaxot vetettek be a rendőrök

Immár ötödik éve a magyar rendőrök is részt vesznek az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL akcióiban: szerda reggel 6 órától csütörtök reggel 6 óráig ők is „beszállnak” az összeurópai sebesség-ellenőrzésbe. Vas megyében nyolc készüléket vetnek be.

Horváth Balázs

Magyarországon a rendelkezésre álló összes traffipax – hivatalos nevén változtatható helyű komplex közlekedési ellenőrzési pont – használatban volt, Vas megyében nyolc. A mérési helyszínekre bárki tehetett javaslatot e-mailben. László Péter rendőr alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta, hogy a beérkezett száz e-mailben összesen 126 helyszínt jelöltek meg az emberek, ezek közül választották ki azokat, ahol ebben a 24 órában sebességet mértek.

A legtöbbször javasolt helyszín lakott területen belül Szombathelyen a Zanati út, illetve a Muskátli utca, lakott területen kívül a 86-os út Szombathely és Balogunyom közötti, illetve a 84-es út Káld és Hegyfalu közötti szakasza volt. A javasolt helyszínek közül többnél a későbbiekben is rendszeresen feltűnik majd a „háromlábú”.

A rendőrök elsősorban a lakott területen kívüli, fokozottan balesetveszélyes szakaszokra koncentrálnak – ilyen például a 84-es, a 86-os és a 87-es út –, de lakott területen belül is bárhol mérhetik a sebességet. A mostani mérési helyszínek nyilvánosak voltak: azokat a rendőrség honlapján tették közzé.

Gyurasits Patrik nem neheztel a rendőrökre, amiért megállították, nála rendben volt minden, de valószínűleg idén is sokan kapnak majd csekket Fotó: Horváth Balázs

A mobil traffipaxokon kívül Vas megyében folyamatosan működik az öt Véda Közúti Intelligens Kamerahálózat 12 kamerával, illetve sokan nem tudják, de egy civil autóból menet közben is mérik a sebességet. Több helyen megállításos ellenőrzés van, ott okmány- és műszakiállapot-ellenőrzésre, illetve szondáztatásra is számíthatnak az autósok. A rend őrök figyelik a biztonsági öv használatát is, és bár a mostani akció elsősorban a sebességtúllépésre fókuszál, más szabálysértés észlelésekor is megállítják az autókat. A mobil traffipaxok nemcsak a sebesség mérésére képesek, hanem például a kanyarodási szabályokat megszegőket vagy a Behajtani tilos táblák jelzéseit figyelmen kívül hagyókat is „látják”, de a biztonsági övet nem használók is számíthatnak pénzbírságra. A készülékek által regisztrált szabálysértések az összes rögzített adattal és képpel együtt interneten keresztül azonnal a központba kerülnek, így nem lehet megúszni a büntetést.

A tapasztalat azt mutatja, hogy amikor ezeket a kiemelt akciókat meghirdetik, az emberek jobban odafigyelnek a szabályok betartására, de mindig van olyan autós, aki a nagy hírverés és a többi autós figyelmeztetése ellenére ilyenkor is gyorsabban hajt a megengedettnél. A mostani akció kezdete után is volt már, akit szinte azonnal bemértek. Gyakori, hogy amikor meglát valaki egy traffipaxot, hirtelen a fékre tapos, és a megengedett sebességnél is lassabban hajt – ez is balesetveszélyes. Söpte belterületén szerda reggel több autót is megállítottak a rendőrök okmányellenőrzésre. Gyurasits Patrik elmondta, hogy ő ezért egyáltalán nem neheztel, hiszen rendben vannak az okmányai és gyorsan sem hajtott, viszont jó, ha néhány szabályszegő „horogra akad”.

A tavalyi TISPOL akcióban Vas megyében 156 gyorshajtót mértek be, országosan 4268 sofőr nyomta a kelleténél jobban a gázt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában