Nem sikerült jól az első síelés

2022.01.09. 19:30

Síbalesetet szenvedett a szombathelyi rádiós műsorvezető, mentőhelikopterrel vitték kórházba

Elértük telefonon Farkas Benit, aki elmondta, hogy szerencsére nem történt akkora baj. Érdeklődésünkre elmesélte a balesetének körülményeit is.

vaol.hu

Forrás: Pixabay.com

Alighanem volt már nyugodtabb időszaka is Farkas Beninek, hiszen az elmúlt tíz hónap alatt már másodjára került kórházba. Tavaly áprilisban koronavírus-fertőzés miatt szorult ápolásra a népszerű szombathelyi rádiós műsorvezető, ezúttal pedig a közösségi oldalán tudatta ismerőseivel, hogy síbalesetet szenvedett, és mentőhelikopterrel egy osztrák kórházba szállították, de már jobban van. Telefonon elértük és megkérdeztük, hogy pontosan mi történt vele. 

 

Elmondta, hogy a barátaival Lachtalba mentek síelni egy hétre, ahová szombaton, vagyis tegnap érkeztek. Beninek ez volt az első próbálkozása ezzel a sporttal, de a történtek után előrevetítette, hogy valószínűleg az utolsó is. 

 

- Az alapokat tanultam éppen: hogyan közlekedünk a sílécben, hogy kell siklani, tehát tényleg a legelejét. – kezdte Farkas Beni. - Nagyjából 20 perc után az első siklásnál elestem. Feltápászkodtam, de megcsúsztam, így újra a földre kerültem. Ahogy próbaltam felkelni a térdemre nehezedtem és egy hatalmas roppanást hallottam: a térdkalácsom kiment a helyéről. Azonnal összeestem és üvöltöttem a fájdalomtól. A sípályán dolgozó mentők pillanatokon belül már ott is voltak a felszerelésükkel, és megnézték mi a baj. Mivel korábban volt problémám a térdemmel, ezért egy térdrögzítő volt rajtam, amit azonban rosszul vettem fel, így ez nem tartotta a térdemet, a térdkalács pedig amikor kiment, beszorult a térdrögzítő oldalsó fém része alá. Emiatt ott helyben nem lehetett visszarakni a térdemet. Motoros szán után kötöttek egy ágyhoz, azzal vittek be az orvosi szobába. Ott levágták a síruhámat és látták mi a probléma. Azt mondták, hogy nem vághatják le a térdrögzítőt, ezért bevisznek a közeli Judenburg korházába, mindjárt itt van értem a helikopter – mesélte. 

 

Majd folytatta:

 

- Elég sokkos állapotba kerültem ekkorra már, konkrétan üvöltöttem a fájdalomtól, ezért amikor megjött a mentőhelikopter kaptam egy nyugatót, majd röviddel később egy újabbat. Ez teljesen kiütött, innentől kezdve csak képfoszlányok vannak meg. Lényegében este ébredtem a kórházban, ahol a baleseti főorvosa - aki amúgy magyar volt – tájékoztatott, hogy mi történt. Simán visszarakták a térdemet, az MR-vizsgálat után azt látták, hogy a szalagok nem sérültek, este már ki is engedtek. Visszajöhettem Lachtalba a hotelba, ahol megszálltunk. A későbbiekben azonban valamikor mindenképpen meg kellene műteni a térdemet, mert annyira lazák a szalagjaim. Jelenleg egy az egész jobb lábamat stabilan tartó, a talpamtól a combomig érő térdrögzítőt viselek. Szerencsére a barátaim mellettem voltak, segítettek mindenben, bár a helikopterrel a legnagyobb sajnálatukra nem jöhettek velem. Lényegében a saját többszöri ügyetlenségem áldozata lettem, és bár mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni, a végén happy end lett a történet. Most pár napot még itt maradok a hotelban lábadozni, de hamarosan megyek vissza Szombathelyre – zárta az igen kalandosra sikerült első síelésének történetét Beni. 

 

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy csakúgy, mint tavaly áprilisban, ezúttal sem történt nagyobb baj.

 

Kiemelt képünk illusztráció!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!