Filmforgatás a szombathelyi Szalézi-templomban: a temetést vették fel

Már szombaton délelőtt fél tíz körül gyülekeztek a statiszták a Szalézi-templom előtt. Mindenki korhű ruhát öltött: a férfiak hófehér ingben, nyakkendőben és sötét öltönyben érkeztek. A hölgyeknek nagyobb volt a mozgástere, voltak, akik fekete dzsörzéruhában jöttek, mások fehér blúzt, sötét aljat és hosszú szövetkabátot vettek. Fekete gyászkendő, svájci­sapka, kis kalap volt a jellemző viselet, csakúgy mint 1957. december 18-án, amikor a brutális kegyetlenséggel meg- gyilkolt káplán, Brenner János temetését tartották. Ennek körülményeiről a filmrendező, Szilágyi Andor ezt mondta: – A szertartás időpontját nem lehetett közzétenni, de mindenki tudott róla, a hír szájról szájra terjedt. Egy órakor kezdődött volna a temetés, ehhez képest csak délután 4 óra körül tudta elmondani a gyászbeszédet Kovács Sándor, az akkori püspök. A rendőrség ugyanis arra bazírozott, hogy eltolja, esetleg megakadályozza a méltó megemlékezést, de ahelyett, hogy eloszlott volna a tömeg, egyre többen lettek, a környező utcák is mind megteltek gyászolókkal. 

A Szalézi-templomban felállított ravatalt fehér szegfűs koszorúk övezték. Középen volt a fekete koporsó, rajta felirat: Brenner János káplán 1931–1957. 
Több mint 200 statiszta vett részt a temetési jelenetben, nekik a filmes stáb adott néhány instrukciót, például azt, hogy a szemüveget vegyék le, a fülbevalót vegyék ki, a frufrut fésüljék a kendő alá, hogy minél hitelesebb legyen a film. 

A forgatás előtt dr. Székely János megyés püspök köszöntötte a megjelenteket, majd Brenner József atya – Brenner János testvére – kezdett megrendítő múltidézésbe. 

– Hatvanöt évvel ezelőtt ugyanitt álltunk a Szalézi-templomban, a szüleim, a másik testvérem és én. János koporsóját vártuk. Majdnem egy óráig tartott a várakozás, amikor kinyílt az ajtó, és hozták a koporsót Szentgotthárdról. A gyászoló tömeg hátranézett, felmorajlott. Szigorú parancs volt, hogy senkinek nem szabad belenéznie a koporsóba. A szüleimnek sem engedték meg, hogy megnézzék Jánost, legalább az arcát. Amikor az Úr Jézus meghalt és levették a keresztről, a Szűzanya kezébe adták. Erre csak azt mondhatom, hogy mennyivel emberségesebbek voltak, akik Jézust megölték. Hozzá kell tennem, hogy nem temető emberek, hanem politikai rendőrök, ávósok hozták János holttestét, amire egy hátul felvágott reverendát adtak, de ezt mi csak később tudtuk meg – emlékezett Brenner József, aki a haláleset idején Lentiben szolgált, szülei táviratából értesült testvére tragédiájáról. 

P. Csány Péter szalézi szerzetes, a Szent Kvirin-templom plébánosa és Bodorkós Imre, a rábakethelyi Mindenszentek-templom plébánosa is szólt az egybegyűltekhez. Utóbbi hangsúlyozta, hogy éppen ott szolgál, ahol 1955 és 1957 között Brenner János első és egyetlen papi szolgálatát töltötte. – A zsidai kápolnánál, ahol meggyilkolták János testvérünket, érezhető az ő jelenléte a mai napig. 

A plébános azt is elmondta, hogy ma is élnek olyanok, akik János atya ministránsai voltak, együtt fociztak vele, és emlékeznek arra, milyen volt a légkör a rábakethelyi plébánián. – Sokan elmondták, hogy milyen tisztelettel beszéltek róla a hívek családi körben, illetve azt is tudjuk, hogy a gyilkosság után hogyan kellett mindent titokban tartani és hallgatni – mondta. 

A gyászbeszédet 1957 decemberében Kovács Sándor püspök mondta, a szombati forgatáson Bellus Attila, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze idézte: Brenner János, édes jó fiú, drága testvérünk, mi veled maradunk.