BC Körmend

2015.10.02. 19:07

A fele is elég volt, szünet után fordított a Körmend

Szeged - A bajnoki nyitányon döcögős első félidő után a másodikban magára talált az Egis Körmend kosárlabdacsapata, és a várakozásnak megfelelően behúzta a Szedeák otthonában a győzelmet.

Gyúrós István

A nyáron alaposan átalakult és sok gonddal küzdő Szedeák fogadta a dobogóesélyesnek tartott Körmendet a bajnokság nyitányán. Sokan előre odaadták volna a győzelmet a vendégeknek, akiket körülbelül ötven lelkes szurkoló kísért el Szegedre.

Az első negyed a vendégek hórihorgas centere, Duinker kosarával indult. Társai viszont nem remekeltek, míg a gyakorlatilag center nélkül játszó Szedeák (a megsérülő Brkic helyére csütörtökön igazolt Tica még nem léphetett pályára) kiválóan működött csapatként. Jöttek a hazai triplák a körmendieké viszont nem így 3-4 után az egész első félidőben a Lazics-csapatnál volt az előny. A Falcóval annak idején bajnoki címet szerző Andrija Csirics a jó borhoz hasonlóan az évek múlásával egyre jobb, most is ő vezette a szegediek együttesét, amely tíz perc játék után 21-15-es előnyben volt. A félidőre is megmaradt ebből négy, 37-33-mal vonulhattak szünetre a csapatok. A második tíz percben Jereminov és a kényszerből 5-öst játszó Juhos szállította a hazai pontokat, de a csapatkapitány, Kiss Zsolt is triplával szállt be a padról. Perry büntetőből és mezőnyből is eredményes tudott lenni, ám ez sem volt elég a vasiaknak a vezetés megszerzéséhez.

A körmendi együttes egyik vezéregyénisége az amerikai Cole Dickerson volt Szegeden
Fotó: Szendi Péter

A harmadik negyedben aztán minden borult, a Dickerson vezette Körmend elkezdte dobálni a triplákat, és jóval keményebb lett a piros-feketék védekezése a szegediek helyzetig is alig jutottak. A vendégek 30-15-re nyerték ezt a tíz percet, el is döntve a fontosabb kérdéseket. A drukkereiknek pedig érthetően egyre inkább megjött a hangjuk. A szegediek nem adták fel, a negyedik negyedben csináltak egy 10-0-s sorozatot, ám ez is csak ahhoz volt elég, hogy 75-55-ről 75-65-re zárkózzanak fel. A vége 83-69 lett a vasiaknak, akikre a meccs alapján teljesen más szezon vár, mint a tavaly, amikor lemaradtak a rájátszásról is.

Nikola Lazics: - Sok gonddal küzdő csapatom az első félidőben kifejezetten jól játszott. A harmadik negyedtől agresszíven védekezett a Körmend, és elsősorban lepattanózásban múlt felül bennünket összességében megérdemelten nyert.

Teo Csizmics: - Az első félidőben gyengén játszottunk, a folytatásban viszont sok energiát fektettünk a védekezésbe. Sorsdöntőnek bizonyult, hogy mindkét palánk alatt felülmúltuk ellenfelünket.

Naturtex-SZTE-Szedeák _Egis Körmend
69-83 (21-15, 16-18, 15-30, 17-20). Szeged, 600 néző, NB I. A csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, vezette:
Farkas G., Szabó G., Rácz.

Szedeák: Jereminov 8, Armelin 8, Molnár A. 8/6, CSIRICS 27/9, Juhos 10. Csere: Kiss Zs. 3/3, Moravcsik, Révész 5. Vezetőedző: Nikola Lazics.

Körmend: PERRY 12/3, Katura 4, Ferencz 9/3, DICKERSON 21/9, DUINKER 22. Csere: Tóth 7, Lakosa 8, Channels . Vezetőedző: Teo Csizmics.

Az eredmény alakulása. 6. perc: 13-6. 9. perc: 19-11. 16. perc: 30-23. 20. perc: 37-33. 22. perc: 37-37. 28. perc: 46-60. 33. perc: 54-69. 37. perc: 67-79.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!