2013.10.19. 18:21
Körmenden veszítette el veretlenségét az Alba
Körmend - Hatalmas csatát, remek iramot hozott a forduló rangadója, amely végig méltó volt a jelzőhöz. Az idegek harcát a végén a hazaiak bírták jobban, így megszerezték második győzelmüket.
Hatalmas csatát, remek iramot hozott a forduló rangadója, amely végig méltó volt a jelzőhöz. Az idegek harcát a végén a körmendiek bírták jobban, így megszerezték második győzelmüket.
A labdafeldobás előtt Ferencz Csabát köszöntötték, aki 350. felnőtt bajnoki mérkőzésére készült, valamennyit a vasiak piros-fekete mezében játszotta. A társaktól és a klubtól egy gravírozott aranymedált kapott, és köszöntötték a szurkolók is.
A vendégcsapat hét közben Európa Kupa-találkozó játszott, de ez nem látszott a játékukon. Ők diktálták a tempót, és el is húztak 4-11-re. Ébredt a Körmend, és gyakorlatilag az Alba fegyverével, letámadással hozta zavarba a kékeket. Szerzett labdákból indulva fordítottak a fegyelmezetten, taktikusan játszó piros-feketék. Frade mester hármas és kettős cserékkel igyekezett frissíteni a csapatát, de a Körmend tartotta, sőt tíz pontig növelte előnyét. A második negyed közepén Hobbs tripláival felzárkóztak a vendégek, Ramone Moore kosarával pedig már vezettek is. A szünetben egy pont volt közte. Ezt gyorsan megfordította a Körmend, a továbbra is remeklő Rakocsevics jóvoltából. Aztán újabb fordulat következett, és ellépett a vendégcsapat. A hazai időkérés jól jött, de még jobban mínusz hatnál az első körmendi hármas. Török Rolland a csapat tizedik kísérletéből talált be. A végjátékra átvette a vezetést a Körmend. A játékvezetők kissé megzavarodni látszottak az utolsó percben, vitatható ítéletek követték egymást. 75-72 után Somogyi még betalált, de kis túlzással az egész utolsó percet ki tudta védekezni a taktikusan játszó Körmend, Tóth Péter dobása kimaradt, így a bajnoki címvédő elszenvedte első vereségét, a piros-feketék viszont megszerezték első hazai győzelmüket a szezonban.
Inkognito Fashion Körmend BC – Bericap Alba Fehérvár SE 75–74 (24–19, 16–22, 17–22, 18–11)
Körmend, 1740 néző V: Papp, Hegedüs, Balog
KÖRMEND: MOORE 18/3, FEARS 9, Ferencz 6, Török 13/3, RAKOCEVIC 24
Csere: Sonyák , Farkas 5, Kusnyer , Grebenár , Kutasi
Vezetőedző: Hencsey Tamás
ALBA: Szanati , KEMP 19, TÓTH P. 13/3, Juhos 5/3, Tóth N. 4
Csere: Somogyi 8, MOORE 15/9, Hobbs 9/9, Olah , Supola 1,
Vezetőedző: Carlos Frade
Az eredmény alakulása. 4. p.: 4-11. 10. p.: 24-16. 15. p.: 34-24. 19. p.: 38-40. 24. p.: 46-46. 28. p.: 54-60. 34. p.: 64-67. 39. p.: 75-72
Mestermérleg:
Hencsey Tamás: – Gratulálok a csapatomnak és a szurkolóinknak! Tudtuk, hogy különleges az Alba játéka, de mi is valami hasonlót szeretnék produkálni, és saját fegyverével igyekeztünk legyőzni az ellenfelet. Voltak időszakok, amikor ezt sikerült megvalósítani, és végén volt tartása a csapatomnak, ez is kellett a sikerhez.
Carlos Frade: – Sok energiával, jól játszott a Körmend. Nekünk is volt esélyünk a győzelemre, a mérkőzés néhány időszakában jó ritmusban játszottunk, de volt, hogy ezt elvesztettük. Ilyen hangulatban, ilyen szurkolás mellett nehéz a vendégek dolga, itt 40 percig kell pontosan, jól játszani.
További eredmények: Kaposvár–Jászberény 81-72 (szerdán), Pécs–Nyíregyháza 73-69, Szeged–Kecskemét 59-68.