Belföld

2010.12.06. 21:12

Papírforma: legfőbb ügyésznek választották Polt Pétert

Legfőbb ügyésszé választotta Polt Pétert az Országgyűlés hétfőn. A képviselők a titkos szavazáson 271 igen és 91 nem ellenében, 3 érvénytelen voks mellett választották meg Polt Pétert, aki 2000 és 2006 között egyszer már betöltötte ezt a tisztséget.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Polt Péternek eskütétele után Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor kormányfő, Kövér László házelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes gratulált kinevezéséhez, míg a pártok részéről Lázár János, a Fidesz, Harrach Péter, a KDNP és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, továbbá Szabó Vilmos, az MSZP, illetve Hegedűs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese köszöntötte a megválasztott legfőbb ügyészt. Polt Péter Kovács Tamást követi a poszton, akinek mandátuma 70. életévének betöltésével december 13-án jár le.
   
Egy friss törvénymódosítás alapján a parlament már nem hat, hanem kilenc évre választja a legfőbb ügyészt a határozatlan időre kinevezett ügyészek közül. A jogszabály kimondja továbbá, hogy a legfőbb ügyész egészen utódja megbízatásáig gyakorolja jogkörét.
   
A közelmúltban az alkotmányt is módosította a Ház, ennek nyomán interpelláció - az eddigi gyakorlattal ellentétben - nem, csak kérdés intézhető a legfőbb ügyészhez az Országgyűlésben. (Polt Péter bizottsági meghallgatásán a jogállamiság erősödésének nevezte azt a parlamenti döntést, hogy az országgyűlési képviselők nem interpellálhatják a legfőbb ügyészt.)
   
Schmitt Pál köztársasági elnök november 26-án Kövér László házelnöknek írt levelében javasolta, hogy az Országgyűlés Polt Pétert válassza legfőbb ügyésszé. Az államfő döntése előtt egyeztetett a parlamenti pártok képviselőivel, valamint tárgyalt Kovács Tamással és a posztot korábban betöltő Polt Péterrel és Györgyi Kálmánnal.
   
Polt Péter 1955-ben született. 1990-1995-ben az Igazságügyi Minisztériumban volt tanácsadó, 1995 és 2000 között az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese volt, 2000 és 2006 között pedig legfőbb ügyész. 2006 óta a Legfőbb Ügyészség büntetőbírósági ügyek főosztályának vezetője. Polt Péter az 1994-es országgyűlési választásokon fideszes képviselőjelölt volt, mandátumot azonban nem szerzett.

OLDALTÖRÉS: Polt Péter életrajza


Polt Péter életrajza


Polt Péter életrajza


Polt Péter életrajza

Polt Péter 1955. szeptember 6-án született Budapesten.
   
1980-ban summa cum laude minősítéssel elvégezte az ELTE állam- és jogtudományi karát, majd 1982-ben bírói-ügyészi szakvizsgát tett. 1984-ben Strasbourgban az összehasonlító jogi fakultáson, 1986-ban a Hágai Nemzetközi Jogi Akadémián, majd 1990-ben professzori ösztöndíjjal ismét Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Igazgatóságánál képezte tovább magát.
   
1980-tól a Legfőbb Ügyészség felügyelete alá tartozó Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézetnél dolgozott. 1983-tól az ELTE jogi karán tanársegéd, 1985-től adjunktus volt a büntetőjogi tanszéken.
   
1985 és 1995 között ügyvédként dolgozott, közben 1990-1995-ben ENSZ és Európa Tanács ügyekben tanácsadó volt az Igazságügyi Minisztériumban. 1993-95-ben a Külügyminisztérium megbízásából szakértői tevékenységet folytatott a magyar álláspont kialakításáról a Nemzetközi Büntetőjogi Bíróság felállítása ügyében.
   
1990-től az ENSZ vezető nemzeti referense volt a bűnmegelőzés és a bűntettesekkel való bánásmód területén. 1991-től az Európa Tanács Környezetvédelmi Büntetőjoggal Foglalkozó Bizottságának tagjaként dolgozott. 1992-től választott tagja volt az Egyéni Kriminológiai Ösztöndíjakat Elbíráló Bizottságnak, 1995-től az Európa Tanács Korrupcióval Foglalkozó Bizottságának, 1997-ben alapító tagja a Gyermekvédelmi Ombudsmanok Európai Hálózatának.
   
1994-ben a Fidesz jelöltjeként indult az országgyűlési választásokon, s 1995-ig a párt tagja volt.
   
1995-ben az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese lett.
   
2000 májusában az Országgyűlés legfőbb ügyésszé választotta. Hatéves mandátumának lejárta után a Legfőbb Ügyészség büntetőbírósági ügyek főosztályán lett főosztályvezető ügyész, s dolgozott az Európai Legfőbb Ügyészek Konzultatív Tanácsának alelnökeként is.
   
2006 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem címzetes egyetemi tanára.
   
Polt Péter a büntetőjog, a büntető eljárásjog és az emberi jogok területén jelentetett meg publikációkat, többet angol, német és cseh nyelven.
   
Schmitt Pál köztársasági elnök november 26-án tett javaslatot Polt Péter személyére.

OLDALTÖRÉS: Legfőbb ügyészek Magyarországon 1990 óta

 

 

 

Legfőbb ügyészek Magyarországon 1990 óta

Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása Magyarország legfőbb ügyészeiről a rendszerváltozást követően:

1990. június 25. - Az Országgyűlés 246 igen szavazattal, 54 ellenében legfőbb ügyésszé választotta Györgyi Kálmánt, aki még aznap letette a hivatali esküt a képviselők előtt.
   
1996. június 4. - Györgyi Kálmánt újabb hat évre legfőbb ügyésznek választotta a parlament. Györgyi Kálmán 263 támogató és 18 ellenző szavazatot kapott, az érvénytelen voksok száma 3 volt. A szavazás eredményének ismertetése után Györgyi Kálmán az Országgyűlés előtt letette az esküt.
   
2000. május 2. - Az Országgyűlés Polt Pétert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettesét választotta legfőbb ügyésszé május 16-i hatállyal. A képviselők közül 206-an támogatták Polt Péter megválasztását, 168-an ellene szavaztak. (Polt Pétert Göncz Árpád köztársasági elnök a Fidesz javaslatára jelölte a posztjáról 2000. március 6-án lemondott Györgyi Kálmán utódjául.) Megválasztását követően Polt Péter letette a hivatali esküt az Országgyűlés előtt.
   
2006. október 9. - Az Országgyűlés 320 szavazattal 15 nem szavazat ellenében legfőbb ügyésszé választotta Kovács Tamás katonai főügyészt. A legfőbb ügyész megválasztása után letette a hivatali esküt az Országgyűlés előtt. (Az előző főügyész, Polt Péter mandátuma május 16-án járt le. Április 4-én Sólyom László államfő Horányi Miklóst, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjét jelölte legfőbb ügyésznek, de a július 3-án a parlament nem szavazott bizalmat a jelöltnek.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!