Összesen 21 horgászvízbe telepített halat – főleg pontyot – a szövetség. A ragadozóhal-állomány erősítéséért pedig süllőre és csukára kötöttek termeltetési szerződést.
Körülbelül 120-125 centis, közel 13 kilós csukaóriást fogott karácsony másnapján a Hármas-Körös gyomai szakaszán a békési Pálfi Zoltán. A gigahal méretének megfelelően hatalmasat küzdött, csak negyedórás kőkemény fárasztást követően emelték be a csónakba.
A vörösiszap-tragédiát követően első alkalommal telepítettek halat a Marcal folyó vasi szakaszába. A pénteki telepítéssel ötezer darab őshonos csuka került a folyóba.
Öt nap elzárásra ítélte a Szentesi Városi Bíróság hétfőn azt a két helybeli orvhorgász férfit, akiket még szeptember végén értek tetten a rendőrjárőrök a Tisza árterében, miközben öt csukát fogtak ki