A szombathelyi Havasi József az F1 felé vezető útra lépett

Olaszországban, Siena-ban került megrendezésre a világ legrangosabb Gokart VB döntője a 8. Easykart International Grand Finals a múlt hétvégén 16-17-18-án több mint 250 indulóval a világ minden részéről.

Kelemen Attila

A mindössze 8 éves szombathelyi Havasi József  (Joci) kiválóan szerepelt, hisz csoportjában az első helyen végzett az időmérőn, a selejtező futamokon pedig egy hihetetlen 2. helyezéssel és egy negyedik helyezéssel kvalifikálta magát a VILÁGDÖNTŐ "A" FINÁLÉJÁBA ahol az igen előkelő 5. helyről indult. Tudni kell, hogy ezen a szinten, ahogy az F1-ben is az első 10 versenyzőt általában tizedek, ezredek választják el egymástól, tehát nagyon szoros a verseny. Joci a világ 10 legjobb pilótáinak a felét előzte meg a 60-as kategóriában ezzel a pontszámmal.

Joci kiválóan rajtolt, a tavalyi világbajnokot követve azonnal felugrott a második helyre, amikor is a második körben egy mögöttük zajló csetepatéból kieső versenyző, egy hajtűkanyart levágva átrepült a szemből érkező élboly felé. Pont Jocit ütötte ki a pályáról, aki nagyon nagy lélekjelenléttel vissza tudott jönni a versenybe, de csak a mezőny végébe. Ekkor mutatta meg Joci hogy igazán milyen fából faragták a Vasi betyárt, hisz körönként két három versenyzőt megelőzve felküzdötte magát a tizenhatodik helyre, ahol viszont egy nagy boly tét nélküli harcában hátúlról meglökték és a vezetőszerelője orra előtt csúszott ki és esett vissza ismét a mezőny végébe, ahol végül a 30. helyen futott be.

A 8 éves Jocó igazi versenyzői mivolta akkor mutatkozott meg igazán, mikor a versenyt követően kiszállva a gokartból megveregette könnyekkel küszködő vezető szerelője hátát és azt mondta : "Semmi gond Krisztián"

Nincs is gond, hisz ezzel a szerepléssel nem kis tekintélyt kiharcolva, ismét felfigyeltek a kis tehetségre, de most már egy világdöntőn, ahol egyébként már a manager Horváth Takács Szabolcs és a fő szponzor édesapa Havasi Balázs komoly és sikeres tárgyalásokat folytatott a jövő évről, arról hogy az olasz bajnokság 3 leggyorsabb pilótájával egy csapatban tudjon készülni a következő VB re Jocika, ahol remélhetőleg már a szerencse is vele lesz.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!