Egymásra mutogatás a körmendi kastélyprojekt ügyében

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Vas megyei tagjai, közöttük a szocialisták is egységesen szavazták meg a körmendi Batthyány kastély projektjének támogatását - jelentette ki Ipkovich György, a regionális fejlesztési tanács szocialista elnöke kedden az MTI-nek.

MTI

A körmendi önkormányzat a Batthyány-Strattmann várkastély "Kapuprojektre" nyújtott be 1,8 milliárd forint támogatási igényt. A pályázat a narancsházak felújítását, kiállító- és  konferenciaterem, fogadóépület, valamint parkolóhelyek építését tartalmazza. A  projekt összköltsége 2,2 milliárd forint.
   
Az, hogy a projekt mégsem kapott elegendő szavazatot, a Zala megyei képviselőknek, közöttük a Fidesz delegáltjainak, például Manninger Jenőnek a Zala Megyei Közgyűlés fideszes elnökének szavazatán is múlott - mondta.
   
Hozzáfűzte: a Fidesz a sajtóban úgy igyekszik beállítani, mintha a szocialisták nem támogatták volna a körmendi kastély úgynevezett kapuprojektjének támogatását, pedig valójában az ülés jegyzőkönyvei is bizonyítják, hogy Manninger Jenő volt az, aki miközben négy másik kastélyt európai értékűnek tartott, nem sorolta ezek közé a körmendi Batthyány-kastélyt. Megkapta viszont a támogatást a keszthelyi Festetics-kastély.
   
"A magam részéről továbbra is támogatom a kastélyprojektet és biztatom Bebes István polgármestert (Fidesz) és a körmendi önkormányzatot, hogy a siker érdekében folytassák a munkát, ne hagyják veszni a beinvesztált 80 millió forintot" - mondta.
   
A Fidesz november 20-án tartott sajtótájékoztatót, amelyen Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke kijelentette: a demokrácia megcsúfolása az, ami döntéshozatal címén a regionális fejlesztési tanácsokban történik.
   
Szavai szerint kormánypárti politikusok és a sajtó egy része úgy igyekszik beállítani a döntést, mintha a háttérben a régió fideszes irányítású megyei közgyűléseinek feltételezett ellentéte, valamiféle "fideszes politikai belharc" állna, holott egyértelmű, hogy a regionális területfejlesztési tanácsokban a kormánydelegáltak révén kormánypárti többség van, tehát a megszülető döntéseket is a kormányoldal határozza meg.
   
Bejelentette: mivel a támogatások odaítélése kapcsán európai uniós pénzekről van szó, az unió panaszügyi bizottságához fordulnak, azt kérve, hogy vizsgálják meg az eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!