Anti, a Csillag születik gitárhőse saját CD-t szeretne

Gitározni fotós szakkörön tanult, énekelni pedig sehol, ezzel együtt úgy érzi, folyamatosan fejlődik. A Titkok című száma tette ismetté Antit, a Csillag születik kőszegi gitárosát, aki exkluzív videóriportunkban kulisszatikokat árul el tévés fellépéséről, és arról is beszél, hogyan sikerült legutóbbi koncertje.

Takács Gábor

A Csillag születik egyik selejtezőjében Tamás Antal nem mindennapi gitárjátékát hallva és látva sokan felkapták a fejüket. A kőszegi épületasztalost otthonában látogattuk meg.

A Rákóczi utcai egyszobás, takaros udvari lakásban a sparhelt mellett foglalunk helyet. Itt él Antal két szerelmével:  Ágival és a gitárral. A polcokon regények, a falon feszület, az ágy felett pedig a pár kilenc évvel ezelőtti esküvői fényképe. 

- Rába-parti gyerek vagyok, Rumban az általános iskola alsó osztályában egy rádió-szakkörön kezdtem el gitározni. A faluban  ugyanis volt egy együttes, amely mindig a szakkörrel egy időben próbált. Senki sem tanított a zenélésre, tőlük lestem el egy-két fogást. Tizennégy éves koromban megvettem az első hangszeremet, egy akusztikus gitárt. Nagy hatással voltak rám a kor nagy előadói: a Shadows, majd az Edda és a Lord is, így eleinte még az ő zenéjüket játszottam. Később egy-egy fellépés erejéig beszálltam a már említett helyi bulizenekarba, betanultam öt-hat számot, azokat adtam elő velük. Az utóbbi években viszont már csak a saját szerzeményeimet játszom. Egyszerűek a dalszövegeim, de sok munka van bennük  - meséli Anti, aki februárban lesz ötven éves.

Nézze meg Anti, a gitárhőssel készült exkluzív videóinterjúnkat - videó: Garai Antal 'Atom'

A Csillag születik volt az első tehetségkutató verseny, amelyen a kőszegi asztalos részt vett. A műsorba felesége nevezte be.

- Támogatom a férjemet. Anti zenéje többre érdemes, minthogy csak a négy fal közt szórakoztasson. Szeretném, ha az életem munkássága előbb-utóbb mások számára is elérhetővé válna - mondja, majd magunkra hagy minket, tesz pár hasáb fát a tűzre.

Anti tehát a neje ösztönzésére került a műsorba, ahol aztán elektromos-gitárjával besétált a színpadra, de miután néhány szólamot lejátszott, a zsűriben ülő Oroszlán Szonja felkiáltott: "Nem, ez valami vicc?"
 
- Felmentem Pestre egy jól begyakorolt számommal készültem. Reggel fél kilencre hívtak, de csak este hétkor kerültem adásba. Többször szóltam a rendezőknek, hogy hozzák előbbre a műsoromat, vagy gondoskodjanak a szállásról, mert nem jutunk vonattal haza Kőszegre. Tiszta ideg voltam, így nem is tudtam odafigyelni arra, amit csinálok, az eszem teljesen máshol járt. Amikor kiléptem a színpadra, nem működött a technika, nem szólt a gitár, és még a mikrofon is rossz volt  - emlékszik vissza a számára nem túl jól végződött válogatás negatív élményeire a gitárvirtuóz.

A produkció után Antalt új magyar gitárhősként kezdték emlegetni az internetes fórumokon, de vannak olyanok is, aki azt írják, hogy ilyen disszonáns hamis hangokat még nem hallottak gitárból.

- Lehetne sokkal jobb, de rosszabb is, amit csinálok. Az tény, hogy az énekhangom hagy kívánnivalót maga után. A gitározás alapjait magam sajátítottam el, úgy érzem, folyamatosan fejlődök. Sokan meglepődtek, hogy ki mertem állni a színpadra, de azt mondom, hogy kritika helyett csinálják ezt utánam - mondja határozottan Antal, akinek élete cseppet sem változott meg a fellépése óta. A munkanélküli pár mindennapjai álláskereséssel telnek, emellett Anti sokat pengeti otthon a húrokat.

- Megállítanak az utcán, egy-egy autogramkérés, pár riport és néhány fellépés. Ennyi. Kedves emlékem az, amikor meghívtak az egyik kőszegi szórakozóhelyre. Kezdtem a "Kellene egy olyan világ" című  szerzeményemmel, majd eljátszottam a "Titkokat."  Épphogy végeztem a slágeremmel, a rajongók feljöttek mellém és skandálták: titkok, titkok. Eljátszottam nekik még egyszer, majd harmadszor is, mert újra azt kérték. Ezért a számért meg vannak őrülve az emberek! Szerintem azért fogta meg ennyire őket a dal, mert a mai magyar valóságról szól. Mindenütt titkok vannak - summázza Antal. 

Nézze meg a Titkok című dalt vágatlanul, teljes terjedelmében!

Arról nem szívesen mesél, hogy a kőszegi kábelgyárban milyen produkcióval kápráztatta el a munkatársait.  - Jaj, az csak bohóckodás volt, az egyik srác ünnepelte a születésnapját, kivittek az udvarra jópár raklapot, azokra álltam fel, és énekeltem egy-két számot, ezt mobiltelefonnal többen felvették - mondja halkan a kőszegi gitárhős.

- Ejnye Anti, erről nem is tudtam  - veti közbe Ági, de mielőtt a békés családi idillt megzavarnánk, más vizekre evezünk. 

- Szeretném, ha a saját zeneszámaiból egy cédé készülne. Egy órányi hanganyagom már van, keményen gyakorolok, remélem, a Titkok című számomat néhány hónap múlva már nem csak csengőhangként érhetik el a rajongóim - zárja a beszélgetést Tamás Antal, majd behangolja a gitárt, megbuherálja az erősítőt, és egy kis ízelítőt ad nekünk a repertoárjából.

Tamás Antal: Simogat a napsugár

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!