2010.04.05. 19:17
Vásárhelyi Pál-díjat adományoztak Wagner Józsefnek
Wagner József, a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója Vásárhelyi Pál-díjat vehetett át nemrég a fővárosban Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi minisztertől.
Vásárhelyi Pál-díjjal ismerte el a vízügyi tárca Wagner József munkáját. A vezérigazgató nemrég a víz világnapja alkalmából kitüntetést vehetett át.
A vezérigazgató 1968-tól dolgozik Vas megye víz- és csatorna közműveinek üzemeltetésében, fejlesztésében. Széleskörű szakmai tapasztalatait nemzetközi kitekintéssel is erősítette, melyet számos gyakorlati területen érvényesített, beletértve a szakmai konferenciákat és fórumokat is.
Több szakmai szervezetben is helyet foglal, például a Magyar Hidrológiai Társaságban, a Magyar Víziközmű Szövetségben, a Magyar Tudományos Akadémia Szakbizottságában, valamint a Mérnöki Kamarában.
Mérnöki hozzáértését igazolja az elmúlt évek sikeres munkája: a vezérigazgató több mint kétszáz települést összefogott, kialakította az egységes díjrendszert, valamint szakmai irányítása mellett sikeresen pályázott a zrt. az uniónál.