Elaludtak kábellopás közben, rendőrök ébresztették a két férfit

Elaludt kábellopás közben két dunaújvárosi férfi a Szabadegyháza-Pusztaszabolcs közötti vasútvonal mentén; megbízóik helyett a rendőrök ébresztették fel, s őrizetbe vették őket.

MTI

A  30, illetve 17 éves férfi csütörtök éjszaka a megbízás szerint 180 méter hosszan levágta, majd zsákokba rakta a vasúti kábeleket, de míg megbízóikra vártak, - akik a helyszínre vitték őket, s a megállapodás szerint reggel értük mentek volna - a tömött zsákokra hajtva a fejüket, elaludtak - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A sínek mellett alvókra akkor találtak rá, amikor a vasúti rendszer által jelzett helyen ellenőrizték az elszakadt kábeleket  Mint kiderült, a férfiaknak fejenként ötezer forintot ígértek megbízóik a "munkáért" - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados. 

Tájékoztatása szerint a kábeleket a rendőrök lefoglalták, a 250 ezer forint lopási kár megtérült. A megbízókat még keresik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!