22. Savaria Floriadae: a határon túlról is érkeztek résztvevők

Immár huszonkettedik alkalommal rendezik meg a háromnapos Savaria Floriadae virágkötészeti kiállítást a megyeszékhelyen.

Prófusz Péter

Huszonkettedik alkalommal rendezik meg a Savaria Floriadae országos virágkötészeti versenyt, amely pénteken kezdődött, és egészen vasárnapig tart.

Az egyik legrangosabb virágos rendezvényen kilenc iskola, 25 tanulója vesz részt. Első alkalommal látogattak a vasi megyeszékhelyre a halásztelki református iskola tanulói. Velük ellentétben már visszatérő vendégnek számítanak a felvidéki Karva és Malinovo, valamint a délvidéki Magyarkanizsa tanulói.

A verseny ezzel egyrészt kinőtte a hazai országhatárokat, másrészt fontos szempontja a magyarlakta területek iskoláinak támogatása is.

A virágkötészeti verseny témái Szombathely római kori történelméhez, valamint Ízisz istennőhöz kapcsolódnak.
A versenyzők a Herman Ottó Kertészeti Szakképző Iskola tornacsarnokában délelőtt kézi csokrokat, asztal- és fejdíszt, délután a Fő téren pedig római kori koszorúdíszt készítettek. 

Az érdeklődők a rendezvényhez kapcsolódóan dísznövény és kézműves vásáron, valamint kortörténeti tárlaton is  részt vehetnek.

A versenymunkákból készült kiállítás két napig látogatható.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!