Dráguló közétkeztetés: a magas élelmiszerárak miatt emelkednek a díjak

Az élelmiszerárak emelkedése miatt drágult a közétkeztetés április 1-től. Szombathelyen már év elejétől többet kell fizetni.

Prófusz Péter

Drágultak a közintézményi étkeztetés tarifái április 1-től. Az Elamen Kereskedelmi és Vendéglátó Zrt. a megyében Kőszeget, Sárvárt, Szentgotthárdot, Szombathelyet, valamint e városok vonzáskörzetét látja el.

- Január 1-ig a tavalyelőtti árakkal dolgoztunk, így az idei évre már mindenképpen indokolt volt a nyersanyagnorma emelése - felelte érdeklődésünkre Rózsás Anikó, az Elamen nyugat-magyarországi területigazgatója. - A drágulást kizárólag az élelmiszerárak emelkedése okozza, áraink ugyanis a rezsiköltségeket, mint például a szállítási, vagy energiakiadásokat, már beépítve tartalmazzák. -

Szombathelyen egyébként január 1-től kerül többe a közétkeztetés. A megyeszékhelyen év eleje óta átlagosan ötszázalékos drágulást regisztrálhatunk, így egy általános iskolás diák napi háromszori étkezéséért  áfával együtt  508 forintot kell fizetnie a szülőknek.

A középiskolások és kollégisták napi 765 forintért lakhatnak jól (Az árak a nem kedvezményes étkeztetésben részt vevőkre vonatkoznak). A tanulók diétás étkezést is választhatnak, ám ez még drágább.

Sárváron április 1-től az általános iskolások háromszori étkezésének díja áfával együtt  napi 40 forinttal (778-ról 818 forintra) emelkedett, a középiskolások ebédje pedig  533-ról 559 forintra nőtt. Húsz tanítási nappal számolva ez havi 800, illetve 520 forint többletterhet ró a családokra.

Celldömölkön  az egész napos általános iskolai étkeztetés 375-ről 390 forintra, egy gimnáziumi ebéd ára pedig 12 forinttal (268-ról 280 forintra) emelkedett. A celli képviselő-testület döntése értelmében ráadásul megszűnt a közintézményekben dolgozó felnőttek étkezési kedvezménye.

EGYRE DRÁGULÓ NYERSANYAGOK

A családoknak a nyersanyagnorma mellett az áfát kell fizetniük (fent is csupán ezen árakat tüntettük fel). A további költségeket az intézményeknek, önkormányzatoknak kell fedezni. A nyersanyagárak az utóbbi időben drasztikusan növekedtek: a zöldségek, gyümölcsök átlagosan 34, az étolaj 30, a liszt 27, míg a tej 7 százalékkal. Nőtt  az üzemanyag ára is, míg az alacsony mezőgazdasági termésátlagok miatt a jövőben például a baromfi és a tőkehúsok beszerzési ára is emelkedhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!