Vasban is szükség lenne szonárra

A Csónakázótóba fulladt egy nő Szombathelyen hétfőn reggel és az a horgász is, aki segítségére sietett. A 68 éves helyi asszony holttestét gyorsan kiemelték a vízből, az idős horgászt szonár segítségével találták meg. A készülékre órákat kellett várni, mivel csak a Magyarországi Vízimentők Szakszolgálatának van ilyen műszere. A szakemberek szerint a megyében is szükség lenne egy ilyen szonárra.

Bajdó Bettina

Tíz tűzoltó kereste hétfőn az eltűnt férfit. Súlyokkal megterhelt, kifeszített kötelekkel vizsgálták át a medret, a csónakokból  kapaccsal (villás végű szerszámmal) kutattak a férfi után. A Savaria Dive búvárjai odalent  próbálkoztak, de hiába: a vízben semmit nem láttak. Göncz Szabolcs tűzoltási és műszaki mentési osztályvezető telefonált, a Magyarországi Vizimentők Szakszolgálatát hívta, a csepregi tóban is az ő speciális készülékük, a szonár segítségével találtak meg egy holttestet. A készüléket a Balatonról hozták, ezért órákat kellett rá várni. A készülék fél háromkor érkezett meg a tóhoz, a szonár  segítségével három óra előtt pár perccel bukkantak rá  az eltűnt férfi holttestére.

Az országban mindössze egy ilyen szonár található. Megtudtuk, korábban felmerült már Szombathely kistérségében, hogy szükség lenne egy ilyen szonárra, ám akkor szinte senki sem támogatta a készülék megvásárlását.

- Körülbelül egymillió forintba kerül a szonár - mondta Göncz Szabolcs.  - Ez így első hallásra lehet, hogy soknak tűnik, de ha belegondolunk abba, hogy a keresésben hány tűzoltó és rendőr vett részt órákon át, akkor rájövünk arra is, hogy ez sem túl költséghatékony. Arról pedig nem is beszélünk, hogy megfizethetetlen lenne, ha minimálisra lehetne csökkenteni azt a mardosó bizonytalanságot, amit a hozzátartozók éreznek ilyen esetben. A tűzoltóságon nem tudnánk nagy hasznát venni a készüléknek, ám a búvároknál jó helye lenne. Ők rendszeresen tudnának gyakorolni a műszerrel, mert nem könnyű elsajátítani a használatát. Továbbá ők rendelkeznek olyan csónakkal is, amivel ezt a műszert hatékonyan lehet alkalmazni.

 Az osztályvezető a halradar paramétereit is sorolja:  maximális mélységkapacitása 450 méter, édes és sós vízben is működik, akár 12 méter mélységig nyomon követhető, hat centiméteres nagyságú célpontokat is kimutat. A műszer teljesen szigetelt, vízálló és vízen lebegő képernyője van. Van benne útvonal- és térképkövetés is.

 - A készüléket nem csak holttestek keresésére használhatnánk - folytatta az osztályvezető -, hanem például a medrek feltérképezésére is. - Most derült ki, hogy a Csónakázótó medre tele van oda nem való tárgyakkal. Került elő belőle kuka, beton, csónak, sőt még babakocsi is.

Göncz Szabolcs szerint egyre nagyobb szükség van olyan speciális műszerekre, melyek megkönnyítik és hatékonyabbá teszik a munkát. A tűzoltóságon több ilyen eszköz is van.

- Van egy három és fél milliós hőkameránk - kezdte sorolni a speciális műszereket az osztályvezető. - Füstben, sötétben rendkívül megkönnyíti a tűzoltók dolgát, segít megtalálni az embereket, de egy lángoló épületről is meg lehet állapítani kívülről, hol érdemes bemenni, vagy hol pokoli a forróság. A hőkamera képes a sűrű füstben is megmutatni a tűz gócpontját. Egy balesetet szenvedett autóban pedig még egy ideig megállapítható, hányan ültek a járműben, hiszen a test hőmérséklete felmelegíti az ülést és ez meg jelenik a kijelzőn. Ezen kívül van még gázérzékelő műszerünk, mellyel oxigént, széndioxidot, éghető és mérgező gázokat is ki lehet mutatni. Továbbá a speciális felszerelésünkhöz tartozik a lézeres távhőmérő, illetve a légzőkészülékeink és a mozgásérzékelőink is.

Jegyzet: Kétségek között vergődve

Egymillió forint  ennyibe kerülne az, hogy a kétségbeesett és kétségek között vergődő hozzátartozóknak ne kelljen órákat várniuk, hogy megbizonyosodjanak szerettük állapotáról.  Vannak olyan cégek és szervezetek a megyében, amelyek segíthetnének a műszer megvásárlásában. Ám, ha felmerül a kérdés, hogy mire is jó ez a készülék, a válasz hallatán  visszakoznak a korábban segítő kezet nyújtó szervezetek. Mert mindenki inkább az élőknek segít, s az életmentő készülékek megvételéhez járul hozzá, mondván, a holtaknak már mindegy. Pedig nem mindegy, főleg a hozzátartozókra nézve nem, akik kénytelenek a tó szélén, kezüket tördelve állni, s várni, hogy felszínre hozzák-e szerettüket. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!