Éhségsztrájk a hírmanipuláció miatt

Az MTV-székház előtt éhségsztrájkol szombat délután óta Nagy Navarro Balázs. A televíziós szakszervezeti vezető a köztévé hírmanipulációja miatt tiltakozik ily módon; időközben egy kollégája is csatlakozott hozzá.

Vas Népe

– Délután két óráig vártam, hátha megörténik a csoda. Megadtam az esélyt a közmédia vezetőinek, hogy döntésüket meghozzák, és felelősségre vonják a hírhamisítások valódi felelőseit. Ehhez képest az MTI és az MTVA (a közmédiumok tulajdonosi alapja) egymásra mutogatnak, a csalók, hamisítók pedig továbbra is ott vannak a helyükön – nyilatkozta a Népszabadságnak a Magyar Televízió Kunigunda úti székháza előtt Nagy Navarro Balázs MTV-s szerkesztő. A Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke, a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának elnöke addig marad, amíg a felelősöket ki nem rúgják. Reméli, akciójának lesz hatása, de legalább elgondolkoznak rajta az illetékesek, hogy az ügy többről szól annál, mint hogy kitakartak egy embert (Lomnici Zoltánt) a köztévé híradóiban.

A közmédiában szerinte ugyanis jellemző a hírmanipuláció, a hamisítás – és ez elérte azt a határt, hogy azt kell mondani: "elég volt, nem tovább". Szerkesztőként, újságíróként, szakszervezeti vezetőként egyaránt tiltakozik Nagy Navarro, és megtagadja, hogy bármilyen olyan utasítást végrehajtson, ami ellentétes a törvényekkel és a szakmai, etikai szabályokkal.

Azt pedig tragikomikusnak nevezte Nagy Navarro, hogy a Lomnici-botrány után lassan már naponta készül közmédiás anyag a volt főbíróról – "így akarják magukat tisztára mosni". A szakszervezeti vezető ez ellen is tiltakozik, mondván az, hogy kiretusálták Lomnici arcát a híradóban, még nem jelenti azt, hogy mostantól bérelt helye lehet a közmédiában.

Az éhségsztrájkról – amihez egyébként a szakszervezet másik alelnöke, Szávuly Aranka is csatlakozott – egyelőre annyit mondott, kint marad éjjelre is, felajánlottak neki sátrat, de nincs még gyakorlata az éhségsztrájkolásban, nem tudja, meddig és hogyan bírja majd. Az akciót nem jelentette be a rendőrségen, de ez nem lehet jogalap a "feloszlatására" – úgyhogy reméli, nem fogják lefújni paprikasprével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!