Dr. Tiborcz János lesz a Vas megyei rendőr-főkapitány

Két napirendi pontja volt a pénteki rendkívüli megyegyűlésnek: az új Vas megyei rendőrfőkapitány bemutatása és a Savaria Szimfonikus Zenekar sorsa.

Tersztyánszky Krisztina

Az országos rendőr-főkapitány február elsejétől dr. Tiborcz János dandártábornokot  nevezi ki a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság élére. A jelölt pénteken mutatkozott be a közgyűlésnek.

Ebből az alkalomból dr. Halmosi Zsolt országos főkapitány-helyettes felettese dicséretét tolmácsolta  dr. Tánczi Tibor ezredesnek, aki az átmeneti időszakban megbízott főkapitányként biztosította a munka folytonosságát. A továbbiakban bemutatta dr. Tiborcz  János főkapitány- jelöltet, aki 1980-ban Vas megyében kezdte rendőri pályafutását. A magyar rendőri felső vezetés egyik legtapasztaltabb tagjaként egyebek között a jogi főosztályt is vezette, majd az utóbbi négy évben Zala megyei főkapitányként tevékenykedett. A jelölt  bemutatkozó beszédében kifejezte Vas megye iráni ragaszkodását, s kinevezése esetére további becsületes és eredményes munkát ígért. Dr. Tiborcz János kinevezését a képviselők 14 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett támogatták.

A második téma a Savaria Szimfonikus Zenekar átadása volt Szombathely Megyei Jogú Város részére. Marton  Ferenc  alelnök röviden ismertette a helyzetet: a megye a közigazgatási változások szellemében a továbbiakban nem igényelhet forrást előadóművészi intézmények fenntartására, ezért a zenekar folytonos működése csak úgy garantálható, ha a működtetést átadják a városnak.

Majthényi László alelnök úgy fogalmazott: a kényszerintézkedéssel nem a város kapja ajándékba a zenekart, hanem a közönség, akik továbbra is élvezhetik majd a muzsikát. A testület 14 igen szavazattal támogatta a határozati javaslatot.

Mérei Tamás, a szimfonikusok igazgatója a tulajdonosváltás alkalmából köszönetet mondott az eddigi fenntartónak a gyümölcsöző együttműködésért. 

Kovács Ferenc megyei közgyűlési elnök napirenden kívül szóba hozta a szocialisták által bojkottált megyebált, gyalázatosnak minősítve, ahogy ott  köztiszteletben álló személyeket is kifütyültek a tüntetők. Rövid, személyeskedéstől sem mentes vita robbant ki, amit Patyi Elemér figyelmeztetése zárt le: ebből a hangnemből vissza kell fogni, ha a megye amúgy is megtépázott tekintélyét meg akarjuk őrizni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!