Ideges vállalkozók: megmarad az építményadó, sőt jön a telekadó is

Fórumot rendezett a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amelyre tagjait és az önkormányzat képviselőit hívta meg. A téma az idén drasztikusan megemelt építményadó, és egy újfajta párbeszéd felvázolása a szombathelyi önkormányzat és vállalkozók között.

Peltzer Géza

Kovács Vince elnök élesen bírálta az önkormányzat azon magatartását, miszerint úgy döntenek vállalkozókat érintő kérdésekről, hogy az érintetteket nem vonják be a döntés előkészítésébe.

Külön fájlalta, hogy az építményadó drasztikus megemelése azokat a vállalkozókat  sújtja, akik fejlesztettek, akik viszont spekulációs céllal vásároltak földterületeket, azokat nem érinti.  Javasolta, hogy a  második félévben vizsgálja felül az önkormányzat az építményadóval kapcsolatos döntését. 

Cseri József  alelnök  egy újfajta párbeszéd alapjainak lerakását kezdeményezte önkormányzat és a vállalkozások között.

A  megjelent vállalkozók élesebben fogalmaztak: mivel ide fizetik az adójukat, élhetőbb, vállalkozóbarát  várost szeretnének,  ezzel szemben a városvezetés nem náluk vásárol, rendel meg szolgáltatásokat és saját működési kiadásait egyáltalán nem korlátozza.

A vállalkozók már sokszor meghúzták a nadrágszíjat, a város azonban még sosem - hallottuk. A vendéglősök azt sem tartják kizártnak, hogy ha az új építményadó miatt áremelésre kényszerülnek, közölni fogják a vendégekkel, mi ennek az oka.

Dr. Ipkovich György korábbi polgármester is hozzászólt. Kiemelte, hogy Szombathely ma nem vonzó város a befektetők szemébe. Ha azonban megépült volna a porpáci reptér, és a város által vásárolt 600 hektáros terület ipari parkként funkcionálna, nem ez lenne a helyzet.

Nem cáfolta, hogy a város tetemes adósságállománya azért jött létre, mert beruházásokra költötték, de ezek nem presztízsberuházások - fontosak egy város megítélésekor.

Molnár Miklós alpolgármester kijelentette: nincs felhatalmazva arra, hogy az építményadó elengedésével, vagy mérséklésével kapcsolatban tárgyaljon. Részletesen ecsetelte viszont, hogy a 18 milliárdos adósságteherrel küszködő városnak milyen pénzügyi nehézségekkel kell szembenéznie a közeljövőben.

Megígérte, hogy a kamara véleményét meghallgatják ezentúl a vállalkozókat érintő döntések előtt. Megtudtuk azt is, hogy új adónem bevezetésén dolgozik a város: telekadó kivetését mérlegelik.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!