Mulattak a Répce völgyében (fotókkal)

Gór - Hat település részvételével rendezték meg a Répce völgyében az immár hagyományossá vált szüreti felvonulást. Lovon, szekéren, traktorral, pótkocsin, vagy kamion platóján utazott a jókedvű társaság, de többen kerékpáron kísérték a menetet.

Benkő Sándor

A góri faluház elől indult konvoj szombaton délelőtt tíz órakor, hogy ebédig meglátogassa a környékbeli résztvevő településeket, és szép sorban lejárja a Bő-Chernelházadamonya-Répceszentgyörgy-Gór útvonalat. 



A rendezvény lebonyolításához csatlakozott még és tevékenyen részt is vett Mesterháza és Tompaládony is, ám a nagyobb távolság miatt a felvonuló menet e két települést nem érintette. 

Először Bő felé vette az irányt a több, mint száz lelket számláló társaság. A településen három helyen álltak meg, és látták vendégül őket. Terített asztalra került a pogácsa, a bor, a sör, a hangulat az idő múlásával arányosan emelkedett. Simon András főrendező elmondta, hogy negyedik éve tartják meg közösen a környező településekkel a szüreti felvonulást, de ez a korábbiakat minden tekintetben felülmúlja. Nagyon jó a hangulat, és ennyi résztvevője még soha nem volt a rendezvénynek.



 A menetet tizenegy lovas vezette, őket követte a nyolc fogatból álló feldíszített szekérsor, majd a hat traktor-szerelvény, végül két ponyva nélküli kamion zárta a sort, amelynek platóját asztalokkal és padokkal bútorozták. Az ősz terményei pedig karnyújtásnyira voltak a közönségtől – a kerítés nem kolbászból, hanem fehér és piros szőlőfürtökből állt. 



A vidám felvonulók között volt a sárvári Berta Imre, akinek sok ismerőse lakik a környéken, barátai meghívására érkezett, és ki nem hagyta volna azt a jó bulit. 



A 91 éves Szabó Elek Kanadából érkezett haza. Nem csupán a szüreti mulatság kedvéért, de ha már itthon van, akkor boldogan részt is vett rajta. 



A répceszentgyörgyi megállónál mesélte el életének fontosabb állomásait, ahol a vidám társaság a kultúrház udvarán gitárkíséret mellett dalolászott, míg a gyerekek hintáztak, és meglovagoltatták őket az idősebbek. 



A félórányi pihenő elteltével a végcél, Gór irányába indultak el, pattantak kocsira, szekérre és lóhátra, platóra a menet résztvevői, akik a teherautón a szombathelyi rézfúvós kvintett muzsikájára folytatták a nótázást. A góri faluház udvarán fél három körül, amikor a vonuló társaság visszaért a kiinduló pontra, már gőzölgött a bográcsokban főtt finom ebéd. A délután folyamán mazsorett- és néptánc csoport, lovas bemutató szórakoztatta a nagyérdeműt.


Fotók: Bekő Sándor



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!